kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A kiemelt fizetésnek nagy ára van

Kamionosként akár átlag havi 450 ezer forintot is meg lehet keresni Európa útjain. Cserébe viszont szét kell hajtaniuk magukat a sofőröknek. Új szállítmányozási szabályokon dolgozik az EU, írja a Pénzcentrum.

300 és 600 ezer forintot keresnek meg a magyar kamionosok, akiknek a legmagasabb fizetésért azonban akár az egy hónapos kiküldetést is vállalniuk kell. Ugyanakkor az út alatt a költségek őket terhelik, így úgy marad meg a legtöbb, ha keveset költenek magukra. Ez gyakran azt jelenti, hogy nem alszanak rendes ágyban, hanem a kamionban, és rendes étel helyett konzerveket esznek.

A kelet-európai sofőrök gyakran tulajdonképpen Nyugat-Európában dolgoznak, de bérük nem éri el ezen országok minimálbéreit, ami néhány napra egy dolog, de hónapokra nem tűnik jogszerűnek, hogy a vezetőkre a küldő ország jogszabályai érvényesek.

Brüsszelben új szabályozáson dolgoznak, melynek keretében Németország és Franciaország, azért lobbizik, hogy az egyes tagállamokban végzett munkáért az adott tagállam minimálbérét kelljen megfizetnie egy szállítócégnek, függetlenül attól, hogy hol van bejegyezve, írja a Pénzcentrum.

Ez a terv azonban hátrányosan érintheti a kelet-európai szállítmányozó cégeket, amelyeknek ez komoly költségnövekedést jelent. Jelenleg az olcsóbb munkaerő alkalmazásából adódóan olcsóbban tudnak szolgáltatni nyugaton, így versenyképesebbek. Amíg nagy a különbség a kelet és nyugat-európai minimálbérek között, addig meg fogja érni az olcsóbb sofőröket foglalkoztatni.

Pénzcentrum
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk