kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Vasárnapi boltzárat akar a szakszervezet a munkaerőhiány miatt

Orbán Viktortól kéri a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, hogy vegye fontolóra ismét a vasárnapi boltzár elrendelését, akár részlegesen is.

images

images

"A boltzár a javaslattevők szerint enyhítené a béremelések ellenére fennálló munkaerőhiányt, könnyítené a cégek működését, és azt üzenné Európának: hazánk a családok értékeit a haszon elé helyezi" - írta a Magyar Idők.

A lapnak nyilatkozott az FKDSZ elnöke, aki kritikus munkaerőhiányról beszélt a fizikai munkakörökben. Mint Bubenkó Csaba elmondta: legalább tízezer ember kellene még a nagy látogatottságú áruházakba ahhoz, hogy a fogyasztás mértékével és a piac növekedésével arányos, az élelmiszer-biztonsági, munka- és fogyasztóvédelmi előírásoknak megfelelő kiszolgálásban részesüljön a lakosság.

Elmondása szerint hiába nőtt az elmúlt két évben bruttó 50-60 ezer forinttal a kiskereskedelemben a dolgozók bére, nem lett népszerűbb az ágazat. A 350 ezer fős munkavállalói réteg háromnegyede nő, jellemzően családanya, "a fizetések emelése már nem kompenzálja a hét végén vagy túlórában, a kasszában, a pult mögött, a raktárban végzett munka szociális és egészségügyi hátrányait" - közölte a szakszervezet vezetője, aki friss, saját felmérésekre is hivatkozik az interjúban.
A helyzetet rontja, hogy a munkaerőhiány miatt bekövetkező fluktuáció miatt a dolgozóknak több ember feladatait kell ellátniuk, időbeosztásuk pedig kiszámíthatatlanná vált. A munkaerőhiány miatt ráadásul más ágazatok is elcsábították a dolgozókat: sokan mentek át a turizmusba, vendéglátásba, de "több autógyári beruházás is fennakadást okozott a helyi munkaerőpiacon Hatvanban, Gyöngyösön, Tabányán és környékén" - mondta Bubenkó a lapnak.

A szakszervezeti vezető szerint nyáron bebizonyosodott, hogy hosszútávon nem jelentenek megoldást a diákmunkások, a tanév kezdetével ráadásul újra napirendre kerül a munkaerőhiány kérdése. Hozzátette: egyes üzletláncoknál már a fogyasztók jelzik, hogy nem megfelelő a kiszolgálás minősége.

"Most sem kötelező kinyitni vasárnaponként, vagyis alkalmazhatnák az önkéntes boltzárat, de a magyar piac nem képes az önszabályozásra, ahhoz jogszabályi keretek kellenek" - jelentette ki Bubenkó, aki a lengyel példát hozta fel, ahol márciustól havi két vasárnap vannak nyitva a boltok, 2019-tól csak minden hónap utolsó vasárnapján, majd 2020-tól már minden vasárnap zárva fognak tartani.

Bubenkó Csaba arról is beszélt, hogy "a családok, a keresztény nemzeti kultúra évezredes hagyományainak tiszteletét képviselné a vasárnapi boltzár visszavezetéséről szóló döntés". Majd megjegyezte: A családok évében ez különösen példamutató és értékteremtő lépés lenne több százezer magyar munkavállalónak, és egész Európa értene az üzenetből.
2016 áprilisban Rogán Antal jelentette be, hogy a kormány azt javasolja a parlamentnek, vonják vissza a vasárnapi boltzárat. A miniszter azzal indokolta a döntést, hogy a téma megosztó lett, nem sikerült meggyőzni az embereket, és főleg a nők maradtak kritikusak az intézkedéssel szemben - emlékeztet az index.hu.

Magyar Idők;fotó:picabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk