Megjelent: 6 éve

Továbbra sem vonzó a tanári pálya

Több ezer pedagógus hiányzik a magyar iskolákból, és a helyzet egyre romlik - írta meg a héten a 24.hu, a kormány állításaival szemben ugyanis nem volt jelentős béremelés a pályán. Ha ez továbbra is elmarad, még nagyobb romlás várható a jelenleg is drámaian alacsony színvonalú magyar oktatásban.

images

Tanítás helyett gyermekmegőrzés, hullafáradt kollégák, és végzettség nélküli oktatók - ezek lehetnek a jövő magyar iskolájának kulcsfogalmai - véli Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője.

A civil szervezet munkatársa a Klubrádiónak azt mondta: szerinte a fizetések nem úgy alakulnak, ahogy azt a kormány szajkózza, folyamatos béremelést emlegetve. Lényegében ugyanis egy béremelés történt kis részletekben, amit azonban az infláció mostanra devalvált. Ezért sincs utánpótlás a pályán, a szakma irtózatosan elöregedett, amit tovább ront, hogy évről évre sokkal többen mennek nyugdíjba, kétszer annyian, mint ahányan pótolhatók lennének az egyetemekről kikerülő végzősökből - mondta. A magyar tanárok egyébként majdnem fele 50 évesnél idősebb.

Hosszú távra szóló megoldások kellenének tehát, de a miskolci pedagógus szerint tűzoltásra is lenne lehetőség. A kormány évek óta halogatja annak engedélyezését, hogy a nyugdíjasok tovább dolgozhassanak, hiába kéri ezt a Tanítanék Mozgalom. Jelenleg nem az iskolaigazgatók dönthetnek arról, hogy egy idősebb kolléga maradhasson, még csak nem is a tankerület, hanem a központból, Budapestről kell ehhez engedélyt kérni, vagyis hogy legalább részfoglalkoztatásban tovább taníthasson a nyugdíjkorhatárt elért pedagógus - mondta Pilz Olivér.

Klubrádió
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk