Megjelent: 5 éve

Cafeteria-trendek és tendenciák 2019-ben

A juttatásokat terhelő közterhek növekedése, valamint a rugalmas juttatások szinte valamennyi elemének kivezetése ellenére a cafeteria rendszere él és virul hazánkban. Ez derül ki Szent István Egyetem Menedzsment és HR Kutató Központja kutatóinak a Cafeteria TREND Magazin, az Országos Humánmenedzsment Egyesület, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a BKIK támogatásával elkészített felméréséből.

images

A kutatásban 401 cég és intézmény vett részt, amelyek közül többségük a szolgáltatások és kisebb részük pedig az ipar területén működik.

A kutatást vezető Dr. Poór József egyetemi tanár szerint a válaszadók nagy többsége (86%) a versenyszférában, a 8%-a a közszférában és a maradék 6%-a pedig a non-profit szférában tevékenykedik. Az idei felmérésben a válaszadók 61%-a hazai tulajdonú szervezet, 33%-a külföldi tulajdonú és 6%-a vegyes tulajdonban lévő szervezet. A felmérésünkben „a döntő többségben kis- és középvállalkozások, illetve mikro vállalkozások vannak jelen, ők a válaszadók közel 80%-át teszik át. A vizsgált szervezetek több mint 20 százaléka viszont a dolgozói létszám és az árbevétel alapján nagyvállalat, illetve szervezet közé sorolható. Az idei felmérésünkben is vizsgáltuk a résztvevők földrajzi megoszlását. A felmérésben résztvevők 36%-a a közép-magyarországi régióban tevékenykedik. 33%-uk a dunántúli térségben és 22%-uk pedig az Alföldön működik. Továbbá a válaszadók 10%-ának az észak-magyarországi régióban vannak telephelyei. Egyes válaszadó több telephellyel is rendelkezik.

A nyilatkozó fontosnak tartja azt is kiemelni, hogy - „A felmérés adatai továbbra is alátámasztják azt a tényt, hogy a juttatások elterjedtsége szoros összefüggésben van a szervezeti nagysággal. A válaszadók közül az 1000 fő fölötti szervezeteknél 89%-ban vannak juttatások. A 10 fő alatti vállalkozásoknál jóval kevesebb ez az arány, mindössze 58%”. „A csak cafeteria rendszerben működő juttatásokat nyújtó intézmények, illetve szervezetek eloszlása változó. A 10 fő alatti vállalkozások 13%-a biztosít csak cafeteriát. A 10 fő fölötti szervezetek esetén a csak cafeteriát biztosító szervezetek száma egyre magasabb, 1000 fő fölött az intézmények 34%-a biztosít csak cafeteria alapú juttatásokat”.

A leggyakrabban biztosított fix juttatások sorrendje a tavalyi évhez képest jelentősen nem változott. Majdnem minden második válaszadó használja az alábbi toplista elemeit.
1. Mobiltelefon
2. Cégautó
3. Céges rendezvények
4. Munkabér előleg

A választható juttatások kínálati elemeinél jól látszik a jogszabály változás hatása. A válaszadók 90 százaléka kínálja cafeteria rendszerében a SZÉP Kártya juttatást.

Míg tavaly a kedvező adózású készpénz került a lista következő helyére, addig 2019-ben a bérként adózó pénz kifizetés - mint választható elem - követi a SZÉP Kártya juttatást.

Ezt követően az adómentes elemek mellett a jövedelemként adózó önkéntes pénztári hozzájárulás is előkelő helyre került a kínálati listán.

1. Széchenyi Pihenő Kártya
2. Jövedelemként adózó pénz kifizetés
3. Egészségpénztári hozzájárulás
4. Kulturális belépő
5. Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás
6. Óvoda/bölcsőde térítése
7. Sportrendezvényre szóló belépő

A válaszadóknál a tavalyi évhez képest jelentősen nőtt azok száma, akik nem adnak vagy 100 ezer forint alatt biztosítanak cafeteria keretet. Míg tavaly 2% nyilatkozott így, addig 2019-re a válaszadók 7 százaléka nyújt ilyen alacsonyabb mértékű juttatási csomagot. Emellett 14 százalékról 12 százalékra csökkent azok aránya, akik évi 500 ezer forintnál magasabb juttatási csomagot biztosítanak. Az átlagos bruttó juttatási keret 2019-ben a tavalyi értéknél 4 százalékkal alacsonyabb, 375.000 forintra tehető. A csökkenés főképp annak tudható be, hogy néhány munkáltató megszüntette az eddig ilyen formában kínált juttatási csomagját.” - összegezte Fata László, a kutatást támogató Cafeteria TREND Magazin szakértője.

Szűts Ildikó az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke szerint - „Az elmúlt évek szabályozási változásai a készpénz irányában történő gondolkodást erősítették, ezért önmagában az idei változások túl nagy meglepetést nem okoztak. Másrészt az is jól látszik, hogy a béren kívüli juttatások terén az egyedi, a személyre szabott megoldások jelentik a jelent és a jövőt. Ezért önmagában nem az adóterhek döntik el a juttatások alkalmazott megoldásait, hanem sokkal inkább az a HR és vállalti policy, amit a cég a munkaerő megnyerése és megtartása érdekében követ. Továbbra is pozitív tendencia, hogy az öngondoskodás jegyében a nyugdíj és egészség iránti munkavállalói tudatosság erősödik. Átgondolást igényel, hogy évről évre csökken a munkavállalói preferenciák mérése, miközben a trendek az egyedi juttatások felértékelődését mutatják. A munkáltatók kevesebb, mint 40 %-a rendelkezik e tekintetben releváns adattal. Továbbra is az látszik, hogy a juttatási policy szélesebb értelmezése, annak a felelős, gondoskodó munkáltatói gyakorlat részeként történő alkalmazása tudatosabb tervezést igényelne, hiszen nagy tartalékok vannak abban, hogy a cafeteria és a béren kívüli juttatások adott vállalati megoldásai miként járulhatnak hozza a munkavállalói élmény növeléséhez.”
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk