kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Visszavonják a Munka törvénykönyvének módosításáról szóló javaslatot

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága visszavonta a Munka Törvénykönyve módosítására irányuló javaslatot. Ez a módosítás tartalmazta többek között a munkaidőkeret egy év helyett, három évben történő meghatározását, a pihenőidő új szabályozását.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezetek kezdeményezésére, a Magyar Szakszervezeti Szövetség támogatásával és a szakszervezetek közös, határozott fellépésére az Országgyűlés gazdasági bizottsága kedd reggeli ülésén visszavonta a parlament által korábban befogadott a Munka Törvénykönyv módosítására irányuló javaslatot, amely - többek között - a munkaidőkeret egy éves maximális időtartamának három évre való kitágítását tette volna lehetővé.

Mindezt Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke a gazdasági bizottság ülését követően közölte, ahol lehetősége volt személyesen is képviselni a munkavállalók érdekeit és azokat a szakmai érveket, melyek megfontolásra késztették a bizottság tagjait.

Mindez közös szakszervezeti sikernek tekintik az érdekképviseletek, mert, mint írják, az utóbbi időben nem volt rá példa, hogy a parlament előtt lévő jogszabályt az előterjesztő külső, elsősorban a munkavállalói érdekeket szem előtt tartó nyomásra vonta volna vissza.

Az ülésen a képviselők a szakszervezeti vezetők meghallgatása után 11 igen szavazattal és 1 tartózkodással döntöttek a visszavonás mellett, amelyet már a reggeli órákban valószínűsített Kósa Lajos kormánypárti frakcióvezető. A bizottsági ülésen felszólaló Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke egybehangzóan azt kérték a bizottságtól, hogy ne támogassa a javaslatot, mert az szerintük növelné a munkavállalók kiszolgáltatottságát.

Palkovics Imre közölte: azért kérik a javaslat visszavonását, mert már a jelenlegi szabályozás is extrém módon rugalmas lehetőséget biztosít a munkaidő beosztására a Magyarországon tevékenykedő vállalkozásoknak.

Doszpolyné Mészáros Melinda elmondta: a javaslatot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán nem egyeztették. Hozzátette: a munkaadók jelentős többsége 2, illetve 3 hónapos munkaidőkeretet alkalmaz, az ettől hosszabb, például 12 hónapos munkaidőkeretet a foglalkoztatók kizárólag kollektív szerződés mellett alkalmazhatják.

A hosszabb munkaidőkeret egyébként nagyon komoly adminisztratív elszámolási terhet jelent a munkaadóknak és a munkavállalóknak is. Többek között ezért mind a munkavállalói, mind a munkaadói oldal élesen bírálta a törvénytervezetet, mivel annak benyújtását nem előzte meg szélesebb körű érdekképviseleti egyeztetés.

Czomba Sándor, a bizottság alelnöke az érdekképviseletek vezetőinek meghallgatása után közölte: jelen formájában, a jelen körülmények között ez a javaslat nem alkalmas arra, hogy betöltse a szerepét, ezért a bizottságtól a javaslat visszavonását kérte. A munka törvénykönyve módosításáról szóló, a munkaidő-szervezést módosító javaslatot a kormánypárti Bánki Erik, a gazdasági bizottság elnöke nyújtotta be Kövér László hoz, az Országgyűlés elnökéhez. A javaslat értelmében a jelenlegi maximális 12 hónapról 36 hónapra emelkedett volna a munkaidőkeret.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek