Megjelent: 7 éve

Új országigazgató a Schneider Electric hazai leányvállalatánál

Veres Zsolt (50) tölti be a mintegy 1500 főt foglalkoztató hazai szervezet országigazgatói pozícióját. A szakember az elmúlt 5 évben az IBM Magyarország vezérigazgatója volt, majd a cég közép- és kelet-európai régiójának kormányzati, intézményi ügyeiért felelt. Veres Zsolt Spilkó Józsefet (56) váltja az ügyvezető igazgatói poszton, aki a vállalat kötelékében maradva, a közép-kelet-európai térség üzletfejlesztésének irányítását látja el a jövőben.

A Budapesti Műszaki Egyetemen végzett szakember eredetileg villamosérnökként diplomázott, majd a Külkereskedelmi Főiskola elvégzése után mester-tanulmányait a milánói SDA Bocconi menedzserképző iskolában folytatta. Az IBM Hungary Kft.-nél kezdte pályafutását, ahol 12 évet dolgozott különböző értékesítési vezetői pozíciókban. 2002-ben csatlakozott az SAP-hoz, kereskedelmi igazgatóként, ezt követően és az Oracle vállalatnál töltött kétéves kitérő után ismét visszatért az IBM-hez, ahol 5 évig vezérigazgatóként irányította a szervezetet, majd a kelet-európai kormányzati szektort.

Veres Zsolt 1 hónapja kezdte meg munkáját a Schneider Electric új, innovatív épületmenedzsment megoldásokat felvonultató központjában. Legfontosabb feladatának jelenleg azt tartja, hogy a szervezet kultúrájának, folyamatainak és stratégiájának gyors megismerése után az eddig is sikeres területek mellé új növekedési lehetőségeket azonosítson.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk