kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ha rosszul sikerül az állásváltás

Az állásváltás jellemzően két ok miatt történik: az egyik, amikor annyit változik a cég, a gazdasági környezet és a feladatok, hogy az már nem felel meg. A másik, amikor sosem volt jó az állás, de a munkavállaló nem tehette meg, hogy válogasson, később pedig beleragadt a munkába - írja JobAngel a HRBlogon.

images

De mi van akkor, ha az állásváltás sikerül rosszul?

JobAngel szerint először rá kell jönni, hogy mi a baj a váltással. Ha kevés a fizetés, meg kell próbálni emelést kérni. De sajnos sok esetben nem könnyű változást elérni például, ha nem szimpatikus a főnök, rossz a hangulat a munkahelyen, vagy attól kell félni, hogy a kollégák ellopják az ötleteinket.

Ezek egy részét észre lehet venni az állásinterjún, ha megfelelő kérdéseket teszünk fel. Van néhány dolog, amit ha meghall az ember az interjún, akkor jobb menekülni. Például: "mi egy családias kis cég vagyunk". Ezzel az a probléma, hogy az ilyen cégeknél, az újoncok véleményére nem adnak, vagy csak nagyon kis mértékben. Ők azok, akiket irányítani kell, és akiknek sosem lehet igazuk, de még csak nem is vitatkozhatnak, nem lehetnek jó ötleteik, mert fiatalok, „mert nem tettél még le annyit az asztalra”. Egy ilyen cégnél mindig annak a véleménye fog előbb számítani, aki régebb óta van ott, pedig lehetséges, hogy szakmailag az újonc sokkal jobb.

Az állásinterjún ezeket a cégkultúrára és a napi munkára irányuló kérdésekkel lehet feltárni. Rá lehet kérdezni arra, hogyan megy a döntési folyamat, mik a felelősségi körök. Érdemes megkérdezni, mit kezdenek az új ötletekkel, nyitottak-e rájuk stb.

Ahhoz a céghez sem érdemes menni, ahol döntéselőkészítés van, ahol a főnök hoz meg minden döntést. Ha egy állásinterjún azt mondják "majd kialakul", oda inkább a "kalandoroknak" érdemes menni. De ha valaki stabil, hosszútávú, kiszámítható állást keres, nekik nem lesz jó a „majd kialakul”. Nekik az az igényük, hogy pontosan tudják, mit várnak tőlük, ezt képesek legyenek számokban követni, és amikor értékelésre kerül sor, ezt számok mentén tegyék.

Fotó: Pixabay
JobAngel teljes cikke a HRBlogon olvasható
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szabadság gyerekkel

A családosok körüli kimondott vagy kimondatlan konfliktus - több a szabadságuk, gyakrabban hiányoznak a gyerek betegsége miatt - vezetői kihívás is a... Teljes cikk

Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül

Sok esetben a stressz, a kezeletlen problémák agresszív viselkedésben csúcsosodnak ki az emberek mindennapjai során. Sok félreértés melegágya, ha nem... Teljes cikk

Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett?

Sok HR-es és EHS munkatárs küzd azzal, hogy meggyőzzék a felsővezetést arról, hogy a vállalati pszichológus szolgáltatásokra szükség lenne a... Teljes cikk