Megjelent: 5 éve

Ismét a vasárnapi boltzárról egyeztetnek

Bár a Kormányzati Tájékoztatási Központ cáfolta, hogy változtatnának a jogszabályokon, az érdekképviselet mégis két tárcával tárgyal az esetleges vasárnapi boltzár újbóli bevezetéséről.

Mégis napirendre kerül a kiskereskedelmet és a foglalkoztatáspolitikát felügyelő minisztériumoknál a több mint két évvel ezelőtt eltörölt vasárnapi nyitvatartás szabályozásának kérdésköre - tudta meg a Magyar Idők. A miniszterelnöknél több százezer munkavállaló képviseletében meghallgatást kezdeményező szakszervezet képviselőit tárgyalóasztalhoz hívták két szaktárca illetékesei.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetét Palkovics László miniszter vezetésével szakmapolitikai egyeztetésre hívták. A KDFSZ szerint az újbóli vasárnapi boltzárat szerintük a dolgozók 90 százaléka támogatná. A szakszervezet szerint ezzel enyhíthetnék a béremelések ellenére még mindig fennálló munkaerőhiányt, amellyel könnyítenék a cégek működését.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ első körben azt közölte: aktualitás híján a boltzár ügyében nem terveznek jogszabály-módosítást, mostanra két szakminisztériumban is napirendre kerülhet a téma. Az ITM parlamenti államtitkára, Cseresnyés Péter a kancelláriától kapott felkérés után október elején levélben kereste meg a szakszervezetet, amelyben személyes egyeztetésre hívják Bubenkó Csaba elnököt és szakértőit.
Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke örvendetesnek tartja, hogy a kormány meghallotta több százezer kereskedelmi munkavállaló igényét a foglalkoztatáspolitikai kihívások kezelésére. Mint közölte, ugyan két év alatt átlagosan 50-60 ezer forinttal nőtt az áruházi alkalmazottak bruttó keresete, a mindennapokban mégis a munkaerőhiány egyre több visszás helyzetet eredményez. Itt vélhetően munkajogi jellegű problémákra utalt a szakszervezet vezetője, aki szerint éppen ezért több, alapvető ágazati kérdés halaszthatatlan újragondolása vált szükségessé.

Szerinte szóba jöhet a részleges nyitva tartás is, ezt a fogyasztói szokások megváltozásával indokolja. Kitért arra is: régóta kérik a törvényalkotóktól, hogy december 24-én 14 óra helyett már 12 órakor zárjanak be a boltok, hogy a szenteste napjára beosztott dolgozók időben hazatérhessenek az ünnepi készülődésre, azonban a boltok világában jellemző munkaerőpiaci helyzet immár azt sürgeti, hogy ennél jóval szélesebb rálátással kell újragondolni a foglalkoztatási szabályokat -tette hozzá Bubenkó Csaba.

Magyar Idők

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk