kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

További minimálbér emelést!

A Munkástanácsok Országos Szövetsége a minimálbér és a garantált bérminimum további emelését javasolja - írják lapunknak eljuttatott sajtóközleményükben.

images

images

Magyarországon a tavalyi bérmegállapodásnak, valamint a piaci alapú bérfejlesztéseknek köszönhetően rendkívüli mértékű béremelkedés következett be az év eddigi részében. A versenyszféra magas munkaerő-kereslete és a szűkülő szabad munkaerő-kapacitások a bérek dinamikus növekedését okozzák, amihez az év eleji jelentős minimálbér- és garantált bérminimum–emelések is érdemben hozzájárulnak. A kedvező folyamatok ellenére Magyarországon a bérek nem csak a nyugat-európai bérszínvonalhoz képest alacsonyak, de a jelentős év eleji emelés ellenére a visegrádi országok közül is egyelőre csak Romániát előzzük meg minimálbér tekintetében. A többi régiós országban is jelentős minimálbéremeléseket jelentettek be az idei évben, így lemaradásunkat nem tudtuk kellő mértékben csökkenteni.

Meglátásunk szerint a bérek növekedési üteme a költségvetés állapota, a munkaerő-piaci helyzet, a vállalkozások teherbíró képessége alapján a bérmegállapodásban előirányzottnál lehetne magasabb is. A régióhoz való dinamikusabb felzárkózás érdekében a minimálbér 13%-os emelésével kialakuló 144 000 forintos szinttel már megközelítenénk a V4-ek legmagasabb minimálbérszintjét produkáló Lengyelországot. A bérminimum esetében pedig 17%-os emelés javasolt, így 188 500 forintra nőhetne. A V4-ek országai is kihasználják a kedvező konjunkturális helyzetet és jellemzően masszív bérfejlesztésekbe kezdtek. Ebben a „versenyben” tartani kell a lépést, főleg úgy hogy a költségvetés remek állapotban van, a kormánynak van mozgástere. A jelenlegi gazdasági környezet kiváló lehetőség arra, hogy az EU átlagbérszintjéhez is erőteljesebben közelítsünk. Hosszabb távon fontos hatás, hogy a növekvő bérek érdemben csökkenthetik a külföldi munkavállalás vonzerejét, sőt egyre többen térhetnek haza a jelenleg külföldön dolgozók közül.

Az alacsony bérprofil az országot a nemzetközi munkamegosztásban alárendelt szerepben tartja, mert alacsony hozzáadott értéktartalmú összeszerelésre és beszállítói tevékenységeket támogat, melynek jövőbeni szerepe csökkenőben, hozzáadott érték-teremtő státusza korlátozott.

A következő években a háztartások fogyasztásának további növekedése és a növekedés bérvezérelt jellegének fenntartása, továbbvitele várható, amelyet az óvatossági motívumok enyhülésén túl több tényező is támogat. Egyrészt a kedvező munkaerő-piaci folyamatokkal párhuzamosan tovább javulhat a családok jövedelmi helyzete. Másrészt a várhatóan továbbra is moderált inflációs környezet támogatja a bérek reálértékének növekedését. Harmadrészt, a gazdaságpolitikai intézkedések várhatóan továbbra is támogatják a fogyasztás élénkülését, a lakosság jövedelmi helyzetének bővülését.

Ennek hatásaként enyhülhet a munkaerőhiány, nőhetnek a költségvetés adó-, illetve járulékbevételei, valamint a társadalombiztosítási rendszer is kiegyensúlyozottabb pályára állhat. A bérfejlesztésekkel tehát egyszerre több területen tudja az ország versenyképességét, jövőbeni kilátásait javítani a kormány.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk