Megjelent: 6 éve

Balog Zoltán távozik, nem lesz önálló oktatási minisztérium

Az emberi erőforrások miniszterével készített interjút az Origo, amiből egyértelműen kiderül Balog Zoltán távozik a posztjáról, mivel nem tudott megegyezni a miniszterelnökkel az általa javasolt változásokról. Az már biztosnak látszik, hogy nem lesz önálló oktatási minisztérium, de hogy ki lesz az EMMI "főnöke" azt még nem lehet tudni - írja az eduline.

"A jövőt illetően két hosszabb beszélgetésem volt a miniszterelnökkel a választások után. Azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ebben a struktúrában és összeállításban marad. Nekem ezzel kapcsolatban voltak változtatási javaslataim, amiket ő nem fogadott el. Felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is" - nyilatkozta Balog Zoltán az Origonak.

Balog nem marad munka nélkül, a Polgári Magyarországért Alapítványt fogja vezetni, melyre elmondása szerint eddig kevés ideje jutott a miniszteri munka mellett. "Itt az idő, hogy olyan munkát végezzek, mely kevesebb napi szintű kitettséget jelent a nyilvánosságnak, s több intellektuális lehetőséget, kihívást nyújt."

Balog három nevet javasolt Orbán Viktornak, de hogy ki lesz az utódja, azt egyelőre nem árulta el. A HVG Novák Katalint, családügyi államtitkárt tartja a legesélyesebbnek. De információk szerint akár Palkovics László, oktatási államtitkár is lehet az EMMI új vezetője. A lap szerint Palkovics azért lehet esélyes, mert korábban egy interjúban azt mondta 2018-tól nem kíván már második ember lenni a tárcánál. Orbán Viktor korábban "pitbulldózereként" is emlegette Palkovicsot, aki szerinte átlag feletti munkabírású, és „mindenhez is értő”.

Fotó: Wikipedia
eduline/Origo/HVG
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk