kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Emelné a közszolgálati dolgozók bérét a Jobbik

Hegedűs Lórántné, az ellenzéki párt alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta a köztisztviselői illetményalap 60 ezer forintra emelését kezdeményezi a Jobbik - írja az MTI.

images

Hozzátette: javasolják továbbá a közalkalmazotti bértábla módosítását úgy, hogy a legalsó fizetési kategóriában a minimálbér legyen a meghatározó alap, a köztes bérkategóriákban a garantált bérminimum, az "F oszlop" felett pedig vezessék be a diplomás minimálbért, ami a nemzetgazdasági havi bruttó átlagkereset éves átlaga lenne.

A Jobbik kezdeményezi azt is, hogy a jövő évi költségvetésben megjelenő 11 milliárd forintos kiegyenlítő bérrendezési alap épüljön be az önkormányzatok működési támogatásába, hogy ne pártszimpátia döntse el, élhetnek-e bérrendezéssel az önkormányzatok - tette hozzá Hegedűs Lorántné.

A képviselő úgy értékelt: a 2019-es költségvetésre vonatkozó javaslat adatai nem támasztják alá, hogy a kormány komolyan gondolja a közszolgálati béremelést. A kormányoldal szerinte "látványszínházat" folytat az ügyben, csak szavakban elkötelezett, tettekben nem. Példaként hozta, hogy 2008 óta változatlan a köztisztviselői illetményalap és a közalkalmazotti bértábla.


MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk