Szerző: Berta László
Megjelent: 4 éve

Óriási jövés-menés van a Postánál - 6000 munkatárs cserélődik

A lojális, szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársak elismerésével és a munkateher csökkentésével kellene ösztönözni a megtartást a 28 500 főt foglalkoztató Magyar Postánál. Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke szerint ezek nélkülözhetetlenek a magas, 20% feletti fluktuáció csökkentéséhez. Ez azt jelenti, hogy várhatóan 6000 munkatárs cserélődik a Magyar Postánál 2019-ben. A szakszervezet elnöke pozitív változásként említette, hogy 2018-ban a bérmegállapodásba sikerült beépíteni a régi dolgozók elismerését.

images

images

A Posta kiemelt logisztikai csomagkézbesítőket és kiemelt gépjárműkezelőket keres 370 000, illetve 450 0000 forint bruttó bérért plusz juttatásokkal. A Magyar Posta tájékoztatása szerint a kiemelt munkakör kialakításának célja a létszámhatékonyság növelése. A két pozícióra 165 főt vesznek fel (ez a szám nem azonos a betöltetlen álláshelyekkel). A csomagkézbesítői munkakörre majdnem kétszázan, a gépjárművezetői munkára mintegy százan jelentkeztek eddig; a kiválasztás még nem ért véget.

„Ez a két fizetés magasnak minősíthető a társaságnál hasonló pozíciókat tekintve, így bérfeszültséget jelent, de persze két jól fizető állás önmagában nem érinti a teljes, mintegy 800 munkakörben dolgozó 28 ezres postás munkaerőt, viszont rámutat egy lényeges problémára. Arra, hogy jelenleg csupán 305 400 forint a postai dolgozók bruttó átlagbére havonta, ha az egyéb juttatásokat nem számoljuk” - mondta el kérdésünkre Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke.

A Magyar Posta leírta lapunknak: "A kiemelt munkakörben nagyfokú rugalmasságot várunk el a jelentkezőtől, hogy eltérő munkarendet és több telephelyen történő munkavégzést is vállaljanak. A kiemelt munkaköröket betöltő munkatársak számára az ellátott feladatokhoz illeszkedő bért biztosít a társaság, amely az elvárt nagyfokú rugalmasság miatt nem okoz majd komoly bérfeszültséget".

Meg kell fizetni a lojalitást

A szakszervezet elnöke szerint a bérfeszültség adott, a bérezés a legérzékenyebb terület a Postán: „A szakszervezeti tagság részéről a leggyakoribb kérés felénk a felzárkózás a piaci bérekhez és a régi dolgozók méltó elismerése a bérbesűrűsödés kezelése érdekében, valamint a munka és a család egyensúlyának megteremtésének igénye”.

Tóth Zsuzsanna elmondta, hogy folyamatosan tárgyalnak a munkáltatóval, és ennek eredményeként 2018-ban a bérmegállapodásba sikerült beépíteni a régi dolgozók elismerését. „A lojalitás elvét elismerték, de a keretben nem volt elegendő mozgástér. Szándék van arra a szakszervezetben, hogy a régebben itt dolgozók munkáját továbbra is a bérben ismerjék el egy lojalitási bónusszal, szorzóval, mivel az új bérek sokszor magasabbak” - mondta a Postás Szakszervezet elnöke.

Ezek az igények megoldásra várnak még, erre utal a magas munkaerő elvándorlás. Tóth Zsuzsanna elmondta, hogy 2019-ben az év első 9 hónapjában 20%-ot meghaladó volt a fluktuáció a Magyar Posta dolgozói körében: „Sem javulás, sem romlás nem tapasztalható a mutató tekintetében a tavalyi évhez képest” - tette hozzá a Magyar Postánál egyedüli, reprezentatív szakszervezetének vezetője.

A szakszervezet lapunk rendelkezésére bocsátott adatai szerint a Posta dolgozói létszáma az I-IX. havi adatok alapján 28 458 statisztikai fő volt, amiből vélhető, hogy ilyen fluktuáció esetén várhatóan több, mint 6000 ember mozog a Magyar Posta rendszerében ebben az évben.

A Magyar Posta lapunk kérdésére azt válaszolta, hogy a 2019. évre kalkulált éves fluktuáció 23,1%-on alakul vállalati szinten. Az előző évekhez képest a fluktuáció mértéke stagnáló.

A Magyar Posta kifejtette, hogy többféle módszerrel próbálja enyhíteni az elvándorlást. A toborzás mellett a munkaerő-megtartásra is koncentrálnak, így a bérfejlesztéseknél hangsúlyt kaptak azok a munkakörök, amelyeknél érezhetőbb a munkaerő-probléma.

A Postás Szakszervezet tapasztalatai szerint a munkáltató a munkaerő toborzás számos elemével próbálkozik csökkenteni a dolgozók elvándorlását, látnak kezdeményezéseket a megtartás érdekében is, de szerintük ebben még van hova fejlődni. „Meglátásunk szerint a lojális, szakmai tapasztalattal bíró munkatársak elismerésével és a munkateher csökkentésével kellene még ösztönözni a megtartást - mondta Tóth Zsuzsanna.

A Magyar Posta is úgy látja, hogy a fizetés csak egy része a megtartás komplex kérdésének. Fontos még pl. a munkavállalói élmény magasabb szintre emelése is. "A beillesztési programtól kezdve, a közvetlen felettes hozzáállásáig, a belső képzések elérhetőségéig, a munkakörnyezetig, az eszközök minőségéig mind olyan befolyásoló tényezőt említhetünk, melyeknek a megerősítésén folyamatosan dolgozunk. Az intézkedéseinket és a munkavállalóink visszajelzését monitorozzuk és elemezzük, hogy mindkét oldal számára megfelelő döntést hozzunk" - írta a Magyar Posta.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mennyi az annyi, avagy vágyálom, vagy valóság a kétszámjegyű béremelés?

25%-os béremelésért harcol a volánbusz-sofőrök egyik szakszervezete, a amelynek munkabeszüntetése több-kevesebb bosszúságot okozott vasárnap és... Teljes cikk

Kétnapos sztrájk jön a Volánnál

A Volánbusz továbbra is vitatja "az indokolatlan munkabeszüntetés" jogszerűségét . Teljes cikk

Ennyi pedagógus mondott fel az év eleje óta

A szakszervezeti vezető szerint a státusztörvény mellett sok más körülmény is közrejátszik abban, hogy sokan hagyják ott a tanári pályát. Teljes cikk