kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Új lakáskassza bevezetését kéri a Bankszövetség

A Bankszövetség egy új konstrukció közös kialakítását kéri a kormánytól a lakástakarékokkal kapcsolatos döntésre reagálva.

images

Közleményében a Bankszövetség azt írja: vitathatatlan tény, hogy a sikeres gazdaság és a fenntartható fejlődés érdekében erősíteni kell a megtakarítási hajlandóságot és képességet. A szervezet arra hívta fel a kormány figyelmét, hogy állítsák vissza a cafetéria rendszerbe a kedvezményes munkáltatói befizetések lehetőségét.

Emlékeztetnek: Magyarországon a lakás-takarékpénztári rendszeren keresztül eddig több mint 3,7 millió lakás-előtakarékossági szerződést kötöttek, jelentősen hozzájárulva az új otthonok megteremtéséhez, csakúgy, mint a lakásfelújításokhoz. A lakástakarékok által a kezdetektől kifizetett összeg mintegy 2000 milliárd forintra rúg, ebből körülbelül 1 millió család valósíthatta meg lakáscéljait 2,5 fős átlagos háztartással számolva, és figyelembe véve, hogy egy családon belül 1,5 szerződés van.
A szövetség jelezte: a lakás-takarékpénztári termék érdemben hozzájárul az új lakások piacának fellendítéséhez, az ügyfelek ugyanis szívesen kombinálják a kamattámogatott hitelekkel. Ez a megtakarítási forma kiegészíti a csok igényléseket, és a jogszabályban előírt önerő előteremtéséhez is kiváló lehetőséget biztosít.

Rámutatnak: emellett a lakástakarék-pénztári termék jelentős szerepet játszik a gazdaság kifehérítésében is, hiszen a pénz felhasználását mindenkor számlával kell igazolni. A lakástakarék-pénztári rendszer ezáltal jelentős összegű áfát csatornázott be az állami költségvetésbe.
A most megszüntetett lakás-takarékpénztári forma helyett pedig - szakmai egyeztetés alapján - alakítsanak ki egy olyan konstrukciót, amelyben az állami támogatás a legjobb hatásfokkal működhet hosszú távon.

MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk