kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A kereskedők döntik el kinyitnak-e az ünnepek alatt

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint december 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, december 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét - írja az MTI.

Vámos György, az OKSZ főtitkára elmondta, hogy a kereskedelmi törvény alapján december 24-én 14 óra után, illetve december 25-26-án, valamint január 1-jén, újév napján azok a vendéglátó üzletek, szálláshelyek, virágüzletek, édességüzletek és üzemanyagtöltő állomások, továbbá a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek lehetnek nyitva, amelyek munkaszüneti napokon egyébként is nyitva tartanak.

Megjegyezte, a jogszabály előírja, hogy a nyitvatartás szokásostól bármilyen eltérését fel kell tüntetni, a vásárlókat arról tájékoztatni kell.

Az MTI érdeklődésére az Aldi közölte, hogy december 22-én 126 üzletük 20 óra helyett 21 óráig lesz nyitva, kivéve azokat, amelyek nyitvatartási rendje egyébként is minden nap 22 óráig tart. December 31-én valamennyi üzletük 16 órakor zár.

Az ünnepek során a Lidl Magyarország áruházlánc összes, 169 áruháza december 24-én 14 óráig, december 31-én 16 óráig tart nyitva.

Az Auchan Retail Magyarország arról tájékoztatott, hogy december 24-én az áruházaik többsége 14 óráig tart nyitva, kivétel a kecskeméti, amely délben zár. December 31-én a legtöbb áruházban rövidített nyitvatartással, 16 óráig várják a vásárlókat, a kecskeméti, a törökbálinti és a szolnoki áruház 14 órakor zár.

A Penny Market Magyarország közleménye szerint december 21. és 23. között minden Penny Market üzlet hosszabbított nyitvatartással, 22 óráig várja a vásárlókat, december 24-én zárva tartja boltjait, december 31-én 14 órakor zárnak az üzletei.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. közölte, hogy december 24-én az Interspar hipermarketek - 33 áruház - egységesen 14 órakor zárnak, a Spar és City Spar szupermarketek közül 335 12 órakor zár be, két üzlet délután 13 órakor, míg 7 délután 2-kor. December 31-én két Interspar hipermarket délután 14 órakor, míg 31 ilyen üzlet 16 órakor zár be, a Spar szupermarketek 12 és délután 14 óra között zárnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található üzlet kivétel, amely 22 óráig lesz nyitva.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. ismertette: az ünnepek alatt egyik üzlete sem működik hosszabbított nyitvatartással, a kereskedelmi törvénynek megfelelően a hipermarketek 14 órakor zárnak, hasonlóan alakul a kisebb alapterületű boltok, szupermarketek és Expressz üzletek, úgynevezett kényelmi formátumú áruházak nyitvatartása is, amelyekből 10 üzlet zárva lesz.

Megjegyezték, hogy a hipermarketek december 27-én reggel 6 órakor, míg a kényelmi formátumú áruházak normális hétköznapi nyitvatartás szerint nyitnak. A Tesco összes áruháza december 31-én hétköznapi nyitvatartás szerint nyit és 18 óráig üzemel, 10 kényelmi formátumú áruház egész nap zárva lesz.

Fotó: Pixabay
MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk