kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

OÉT: folytatódik a tárgyalás a bérekről

Folytatja ma az október 12-én elkezdett tárgyalását az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) a jövő évi országos béremelési ajánlásról, eddig már több tárgyalási fordulót tartottak, de konkrét javaslatot csak a kormányzati oldal tett, ez bruttó 4,5 százalékos mértékre vonatkozott.

images

A legutóbbi tárgyaláson a munkáltatói oldal azt kérte az országos szakszervezeti konföderációktól, hogy hassanak tagszervezeteikre, az ágazati szerződéskötési hajlandóságukra. Ha ugyanis nem sikerül a legalacsonyabb bérszínvonalú területeken külön alkut kötni az ágazati szakszervezeteknek és munkáltatói képviseleteknek az országosnál alacsonyabb szakképzettek bérminimumáról, akkor nincs miről tovább tárgyalni az OÉT-ben sem, mert nem hajlandók aláírni semmilyen jövő évre vonatkozó országos bérajánlást.

Az OÉT munkavállalói oldala nem zárkózott el a kérés elől, vállalta, hogy egy esetleges alkuról egyeztet az ágazati érdekképviseleteivel.

A munkáltatói oldal problémája, hogy az OÉT-ben 2005-ben kötött megállapodás három évre előre meghatározta a minimálbér mértékét, illetve a szakképzettek bérminimumát. Ennek alapján jövőre a minimálbér 1,25-szöröse lenne kötelező a szakképzett munkavállalóknál, ez több mint 86 ezer forint. Számításaik szerint egymillió 900 ezer munkavállalónál kellene emelni ilyen mértékben a keresetet, de ezt több ágazatban nem tudják teljesíteni. A 2005-ös megállapodás lehetőséget ad arra, hogy ágazati szinten a szakszervezetek és a munkáltatói képviseletek megegyezzenek az országosan kötelezőnél alacsonyabb szakképzett bérminimumról, de ez eddig még a mezőgazdaságot kivéve nem sikerült. A munkáltatói érdekképviseletek szerint azért nem, mert a szakszervezeteket nem ösztönzi semmi a megállapodásra, ugyanis ha nincs egyezség, akkor eleve a magasabb keresetet kötelező fizetni a szakképzetteknek.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk