kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Munkaügyi változások: hogyan látják az emberek?

Az emberek 37 százaléka szerint nem javult az utóbbi másfél évben a munkavállalók helyzete, és az új Munka törvénykönyvének változásai miatt sokan tartanak a munkahelyek számának csökkenésétől - derül ki a Policy Agenda és az Ipsos kutatásából.

images

A Munka törvénykönyvének változtatásáról a válaszadók 75 százaléka hallott, Azok körében, akik hallottak a munka törvénykönyvének módosításáról, 27 százalék gondolja, hogy nőhet a foglalkoztatás, 33 százalék szerint viszont kisebb-nagyobb mértékben csökken.


A megkérdezettek relatív többsége egyértelműen munkáltatóbarátnak (43 százalék) tartják a munkaügyi változásokat. Csak 6 százalék érzi úgy, hogy ezzel jobb helyzetbe kerülnek a munkavállalók.


A relatív többség a szakszervezetben hisz


A vizsgálat kitért arra is, hogy amennyiben a munkavállalóknak konfliktusuk lesz a munkáltatókkal, akkor kinek kellene törvényben rögzített jogosítványokat adni az érdekeik megvédése miatt. Ennek alapján a szakszervezetek erejében hisznek leginkább a válaszadók, 40 százalékuk említette őket. Az állami hatóságokat már csak 31 százalék, míg az üzemi tanácsokat 24 százalék, civil szervezeteket 10 százalék nevezte meg.


2011. szeptember 15.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk