kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Ők veszik fel a munkát Brüsszelben Magyarország EP-képviselőiként

21 magyar képviselő dolgozik majd Brüsszelben az Európai Parlament képviselőjeként - írja a ma.hu.

A Nemzeti Választási Iroda a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása után előzetes eredményeket adott ki. Mely szerint 21 képviselő utazik majd Brüsszelbe. Az Európai Parlament magyar képviselői pártonként. A ma.hu nevekkel is megerősítette az adatokat.

FIDESZ-KDNP:



Bocskor Andrea
Deli Andor
Deutsch Tamás
Gál Kinga
Győri Enikő
Gyürk András
Hidvéghi Balázs
Hölvényi György
Járóka Livia
Kósa Ádám
Dr. Szájer József
Tóth Edina
Dr. Trócsányi László

DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ:



Ara-Kovács Attila
Dr. Dobrev Klára
Dr. Molnár Csaba
Rónai Sándor

MOMENTUM:



Dr. Cseh Katalin
Donáth Anna Júlia

MSZP-PÁRBESZÉD

:

Dr. Tóth Bertalan - ő bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumot, a héten elöntik, kit küldenek helyette Brüsszelbe.

JOBBIK:



Gyöngyösi Márton

ma.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk