kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A Jobbik szerint európai munkafeltételek és béremelés segíthetne az államigazgatás válságán

Július elseje a köztisztviselők napja, az ellenzéki párt bérrendezést és 21. századi európai munkafeltételeket követel a magyar államigazgatásban dolgozóknak - írják közleményükben.

images

images

A közlemény szerint miközben már a miniszterelnökséget vezető miniszter is elismeri, hogy munkaerőhiány miatt akadozik az ügyintézés a kormányablakoknál, nem igaz, hogy ez a jelenség csak a fővárosra és Pest megyére lenne érvényes. A napokban az egyik balatoni város önkormányzata kezdeményezte a szokásos nyári ellenőrzést a társszervekkel, ám az akció meghiúsult, mivel az állami szervek létszámhiányra hivatkozva nem tudtak szakembereket biztosítani - írják.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szerint országos szinten több mint 4000 dolgozó hiányzik a járási és megyei kormányhivatalokból. Március elsejétől a minisztériumok és háttérintézményeik dolgozói mellett a kormányhivatalok köztisztviselőit is a megemelt munkaidővel és munkaterhekkel, de az alapszabadságok csökkenésével járó szolgálati jogviszonyba sorolták át. Az MKKSZ úgy tudja, 2500-an idén márciusban mondtak fel, mert nem vállalták az új törvénnyel járó feltételeket, és további több száz munkatárs az elmúlt időszakban hagyta el munkahelyét az extrém leterheltség miatt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc

Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk

Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk