Megjelent: 6 éve

Az első generációnál még csak nevében „családi” a családi vállalkozás

Bár a családi vállalkozások fontosságáról mind gazdasági, mind politikai színtéren sok szó esik, valójában kevés megbízható információval rendelkezünk erről a vállalkozási körről. Eddig azt sem tudhattuk, hogy pontosan mennyien is vannak. A BGE Budapest LAB Családi vállalkozás kutatásának köszönhetően a következő években nem csak számuk, de működési módjuk is megismerhető.

A Budapest Gazdasági Egyetemen 2017 tavaszán létrehozott Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ hosszú távú kutatási programot indított a magyarországi családi vállalkozásokról. Ezzel most először állt neki egy kutatócsoport annak, hogy szisztematikusan feltárja ennek a csoportnak a jellegzetességeit, jellemző adatait.

A családi vállalkozások többsége házastársi vállalkozás

Bár a nagy, nemzetközi családi vállalatok esetében akár kiterjedt klánokról (testvérekről, unokatestvérekről, menyekről és vejekről) van szó, a kutatás eredményei alapján a hazai családi cégek többsége egyelőre egy házaspár közös tulajdonát és munkáját fogja össze. A családi vállalkozások jelentős többsége (73%) esetében az alapító Magyarországon sem egyedüli tulajdonos.

Bővebben a kutatásról itt olvashat. Itt pedig a kutatás 2018 áprilisban közölt eredményeiről.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X, Y és Z generációs HR szakemberek munkamotivációjának vizsgálata

Mennyiben tér el a különböző generációk motivációja a munkát illetően? Sok kutatás igyekezett erre a kérdésre választ találni, azonban a HR... Teljes cikk

Vezetői kompetenciák vizsgálata

Vajon a sikeres szervezeteket, sikeres vezetők irányítják? Milyen képességekkel, kompetenciákkal kell rendelkeznie egy sikeres vezetőnek? A vezetői... Teljes cikk

Elkészült a tipikus magyar vállalkozó portréja

Rózsaszín öltönyös? Lesötétített autóval jár? Baseballsapkás? Mobilozik? Sok sztereotipikus kép él a magyar vállalkozókról a fejekben. A BGE... Teljes cikk