kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 6 éve

Operaénekes vagy pilóta - és coach is egyben

Persze az átlag azért nem ez. A coachok között jóval több a nő, többségük Budapesten dolgozik, de ma már nem csak a fővárosban létezik coaching. Az átlagéletkor 43 év, a túlnyomó többség felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Országos coaching kutatás készült, amelyet Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezetője, az ICF Sokszínűség címmel megrendezett konferenciáján mutatott be.

A kutatásból kiderül, hogy a coachok 88%-a egyéb tevékenység (tréner, tanácsadó, vezető) mellett végez coachingot, 87%-uk felsőfokú végzettséggel rendelkezik, elsősorban közgazdászok, pedagógusok, mérnökök, de mint a címből is kiderül előfordul operaénekes és pilóta is a coachok között. Érdekes adalék, hogy míg tíz éve még a coachok 60%-a jött a pedagógus szakmából, addig mára ez az arány 20% körülire csökkent. A coachok mindössze negyede férfi, így erőteljes a területen a női túlsúly. Ugyanakkor a felmérésben válaszadók 57%-a él Budapesten, így már vidéken is jóval több a lehetőség, ha valaki coachot keres, mint korábban.

A coaching lényege a párbeszéd, a személyes kapcsolat, ugyanakkor ez a személyesség nem feltététlen igényel fizikai jelenlétet is. Ebbe a szakmába is óhatatlanul betört a modern technológia, mert bár a coaching folyamatok többsége (78%) még mindig személyesen zajlik, de a kutatásból kiderül, hogy egyre nagyobb teret nyer a Skype-os coaching is, amely a jövőben várhatóan csak növekedni fog.

Átalakuló fókuszok

Míg 2014-ben még a vezetők fejlesztése és az új feladatokra, kihívásokra történő felkészítés volt a coachok elsődleges feladata, legalábbis ezért keresték meg őket leginkább, 2018-ra a hangsúlyok áthelyeződtek: első helyre a munka-magánélet egyensúlya, a kiégés került, második a konfliktuskezelés lett, ez után jön a kommunikáció a munkahelyen, a vezetői képességek fejlesztése „lecsúszott” a dobogóról és a stresszkezelés került az ötödik helyre. A mostani első két fókusz korábban hátrébb szerepelt a listában. Komócsin Laura szerint a helycserés támadás talán nem is olyan meglepő, a két téma korábban is az első ötben szerepelt, csak talán kevesebben merték felvállalni, hogy ezek a dilemmák számukra mennyire fontosak. Az elmúlt tíz év munkaerő-piaci változásai, a technológia fejlődése, az új generációk megjelenése a munkaerőpiacon szintén hozzájárulhatnak a problémakör nyíltabbá vállalásához.

Komócsin LauraKomócsin Laura
Ráadásul azok, akik coach képzéseken vettek részt, - ha nem is kizárólag coachként dolgoznak -, szinte egyöntetűen (92%) azt válaszolták, hogy az élet más területein is hasznosítani tudják megszerzett tudásukat. Így a hétköznapokban: gyereknevelés során, kommunikációban, baráti és párkapcsolatokban, valamint vezetési készségek és önismeret terén. A coachok ezen túlmenően odafigyelnek saját fejlődésükre, többet is költenek rá, mint korábban, átlagosan 1,5 millió forintot. Szándékukban áll új módszertanokat elsajátítani, konferenciákra járni, szakirodalmat olvasni és megszerezni a nemzetközi minősítéseket.

A coachok zsebében turkálunk

Nem meglepő, hogy a tapasztalatnak és az executive coach szerep betöltéséhez szükséges tudásnak köszönhetően az executive coachok keresnek a legjobban. 2018-ban átlagos óradíjuk 43 600 forint, a business coachok jelenleg átlagosan 22 260 forintos díjat kérnek el egy óráért, míg egy life coach-hoz már 10 484 forintért is el lehet menni. Ugyanakkor, ahogy eddig is hangsúlyoztuk, ezek az összegek átlagolt díjak, a kategóriájukban legtapasztaltabb coachok ennek akár a dupláját is számlázhatják.



Az ábrából kiderül, hogy 2010-ben a jelenleginél is magasabb óradíjakat számoltak fel a coachok. A konszolidálódás valószínűleg köszönhető a könnyebben elérhető, nagyobb számban rendelkezésre álló coachoknak és talán a válságból kilábalásnak is. Komócsin Laura azzal is indokolta az árak csökkenését, hogy már nem csak a nagyvállalatok, hanem kisebb cégek is igénybe veszik a coachingot, akik számára így elérhetőbbé vált ez a támogató terület. A képzés is szofisztikáltabbá vált, illetve külön képzések indultak különböző területeken, és egyre elterjedtebbé váltak a nemzetközi minősítések is, amelyeknek ára van. (Bár mint később kiderül, a minősítés megléte még kevéssé jelentős szempont a döntéseknél, amikor az ügyfelek coachot választanak.)


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Operaénekes vagy pilóta - és coach is egyben
2. oldal - Sokszínűek a coacheek is
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala

2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk

Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk