kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ingyen dolgoztatták a diákokat a polgármester éttermében

Bóta József, a Heves megyei Szihalom függetlenként nyert, de utóbb a Fideszbe belépett polgármestere saját éttermeiben ingyen dolgoztatta annak az iskolának a tanulóit, ahol korábban ő maga volt az igazgató - írja a Magyar Nemzet.

images

Papíron úgy volt, hogy szakmai gyakorlatot fognak végezni a diákok, de elmondásuk szerint sokszor napi 8 óránál is többet dolgoztak. Nem csak az éttermekben, hanem a polgármester által szervezett programokon is diákok dolgoztak - írja a lap.

A polgármester tagadja a történteket, szerinte a renitens tanulók akarnak bosszút állni rajta. A Magyar Nemzetnek azonban tanárok, diákok, szakemberek is tanúsították a diákmunkát, amikről állításuk szerint papírjuk is van.

A panaszos diákok elismerik, hogy az iskolában színvonalas képzést kaptak, de állításuk szerint volt, hogy teljes munkanapokat dolgoztak le. Konyhai munkákban segédkeztek: szeletelés, mosogatás, takarítás, de olyan is előfordult, hogy felszolgálóként dolgoztak, sokszor ebédszünetet sem kaptak. A lap szerint mivel az éttermekben dolgozó diákok nem kaptak fizetést, sokkal kedvezőbb volt őket dolgoztatni, mint alkalmazottakat.

Az egyik diák azt mesélte a lapnak, volt, hogy választás elé állították őket: vagy lehúznak 12 órát az étteremben, vagy a téli szünetben kell dolgozniuk. A polgármester szerint viszont minden szabályt betartottak, csak azok túlóráztak, akik elkéstek. A pénzügyi visszaélés gyanúja is felmerült, mert volt olyan, hogy a három hónapos külföldön történő szakmai gyakorlatra ígért fizetést sem kapták meg a diákok. Havi 300 euró volt az ígéret, ebből végül 100 eurót kapta, a polgármester szerint a repülőjegyek megvásárlására ment el a különbözet.

Korábban is voltak gondok az iskolában: évekkel ezelőtt is már 30 milliós tartozásuk volt, mert olyan tanulók után is felvették az állami támogatást, akik nem is léteztek. A Magyar Pünkösdi Egyház Kelet humánszolgálata vette át ekkor az iskolát, de Bóta igazgató maradt, és a bankszámlával is ő rendelkezett. 2016 tavaszán a pénzügyi gondok miatt majdnem csődbe jutott az iskola. Az igazgató ekkor 40 ezer forintos hozzájárulást szedett be az ide jelentkező nyolcadikosoktól. Ekkoriban (2016 augusztusa) a Szent Lőrinc-iskola tanárai, dolgozói fizetést sem kaptak - írja a lap.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre

A tanulás melletti munkavégzés leginkább a nem nappali munkarendben tanuló hallgatókat jellemzi. Teljes cikk

Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk