kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Máshogy számolja a szabadságot a munkáltató

Feleségem közalkalmazott. 2014-ben született gyermekünk, akivel feleségem volt otthon ezidáig. Feleségem most hogy a gyerek betöltötte a két éves kort menne vissza dolgozni. A munkahellyel egyeztetett időben és hivatalosan 2016 végén elkezdte kivenni a szabadságokat. A kérdésünk az lenne, hogy mikortól kell ténylegesen visszamennie dolgozni, mennyi szabadság jár neki, ami mikor telik le. Több információt is kapott a munkáltatótól, mondtak január elejét, közepét és végét is. Tegnap viszont felhívták, hogy ma kellene már mennie dolgozni. A mi fejünkben viszont a január vége volt. Ehhez szeretnék kérni egy kis segítséget, hogy akkor hogy is van ez. Remélem minden adatot megadtam, ami szükséges lehet a számításhoz.

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Arra sajnos nekünk sincsen kapacitásunk, hogy minden kérdezőnek számítgassunk, leírom a fontosabb szabályokat. A közalkalmazott a Kjt.57-59.§-ai alapján a rendes munkavállalóhoz hasonlóan alap- és pótszabadságra jogosult. Amíg a közalkalmazottat megillető alapszabadság mértéke a közalkalmazotti osztályba soroláshoz igazodik, a pótszabadság mértékét a fizetési fokozat határozza meg. A közalkalmazottnak a közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött idő után pótszabadság jár, melynek mértéke megegyezik a fizetési fokozat számával. E jogcímen nem jár pótszabadság az 1. fizetési fokozatba besorolt közalkalmazottnak [Kjt. 57. § (1)]. A közalkalmazott fizetési fokozatának változása tehát a pótszabadság mértékének változásával jár együtt. Évi 25 munkanap pótszabadság illeti meg a bölcsödében, a csecsemőotthonokban, az óvodákban, továbbá az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban oktató, nevelő munkát végző közalkalmazottakat. A közoktatási intézményekben az óvodapedagógus, tanító, tanár, napközis foglalkoztatást tartó pedagógus, gyógypedagógus (terapeuta), konduktor, logopédus, kollégiumi nevelő, pszichológus, szociálpedagógus, könyvtárostanár (tanító), szakoktató és gyakorlati oktató munkakörökben foglalkoztatottak jogosultak az oktató és nevelő munkát végzőket megillető pótszabadságra. A gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben pedagógus munkakörnek minősül a nevelő, utógondozó, családgondozó, nevelőszülő-tanácsadó, munkaoktató, pszichológus, logopédus, továbbá a gyógypedagógus vagy fejlesztő pedagógus. Jogosult továbbá a közalkalmazott a gyermekek után járó pótszabadságra, mely egy gyermek után a gyermek születésének évétől kezdődően annak 16. éve betöltéséig évi 2 munkanap. Szabadság a közalkalmazottnak is a munkában töltött idő alapján jár csupán, ilyennek számít a szülési szabadság ideje, és a fizetés nélküli szabadság első 6 hónapja.

Reméljük tudtunk segíteni Önöknek.

Boldog új évet kívánunk!

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk