kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A sikeres céges bemutatkozó 4 szabálya

A sikeres pitch vagy villámprezentáció titka, ha 3 percben úgy be tudjuk mutatni cégünket, hogy azzal akár egy cápa, azaz befektető figyelmét is fel tudjuk kelteni. Ehhez a K&H, a Cápák között versenyzőinek pénzügyi mentora gyűjtötte össze azt a 4 kritikus részletet, amire mindenképpen érdemes odafigyelni a bemutatkozás során.

A sikeres céges bemutatkozás titka, ha akár egy liftezésnyi idő is elég ahhoz, hogy bemutassuk, kik vagyunk, és mit akarunk elérni - vallják a szakemberek. A valóságban azonban a bemutatkozás okozta stresszhelyzetben olykor még a másik nevére sem emlékszünk. Magyarország vezető nagyvállalati inkubátora, a Start it @K&H tapasztalatai szerint különösen nehéz akkor a helyzet, ha a bemutatkozásnak olyan komoly üzleti tétje van, mint egy potenciális üzleti partner vagy befektető megnyerése, ezért összegyűjtötte azt a 4 kritikus szabályt, amit mindenképpen érdemes figyelembe venni.

Csak röviden

A startup körökben leginkább pitch-ként emlegetett villámprezentáció legnagyobb kihívása az, hogy egyszerre kell rövidnek és érthetőnek, ugyanakkor mégis izgalmasnak és lelkesítőnek is lenni. Mindezek mellett pedig az sem árt, ha a termékünk vagy csapatunk neve is megragad a leendő partnerek fejében. Mivel a jó pitch-be számtalan információt bele kell sűríteni - a termék vagy szolgáltatás pontos működésétől és egyediségétől a jelenlegi eredményeken és jövőbeli fejlesztési irányokon át egészen az üzleti eredmények bemutatásáig -, könnyen belátható, hogy ha ezek közül mindegyikre csak 2-3 rövid mondatot szánunk, akkor is nehéz beleférni 3 percbe. Ez az az időkeret ugyanis, amennyit egy elfoglalt üzletember figyelméből magunkra vonhatunk, vagy amit egy pitch verseny szabálya megenged. Ahhoz, hogy ezt a néhány percet valóban hatásosan kihasználjuk, a termékre és cégre vonatkozó legfontosabb információkat és adatokat mindenképpen röviden, lényegre törően kell elmondani.

A megoldandó probléma

A tárgyilagos és informatív bemutatkozás, vagy ha van már egy jól hangzó cég- vagy terméknevünk, ma már nem elég. A K&H, a Cápák között versenyzőinek pénzügyi mentora szerint ezért a hallgatóság érdeklődésének felkeltése érdekében meg kell nevezni azt a fő problémát, az ún. pain pointot, amire megoldást kínálunk. Ezzel tudjuk ugyanis elérni, hogy valóban szükségét lássák a termékünknek, és az ne csak saját magunk önmegvalósító álmának tűnjön.

Kell egy jó sztori

Ahhoz, hogy a villámprezentáció igazán egyedi és felejthetetlen legyen, ezután jöhet egy meglepő, ám hatásos történet - ezt nevezzük storytellingnek -, ami segíti a megértést, és növeli a hallgatók érzelmi elköteleződését. Ez lehet egy életből vett gyakorlati példa vagy akár egy hatásos költői kérdés is.

A befektetők nyelvén beszéljünk

Mindezek mellett pedig nagyon tudatosan kell figyelni a nyelvhasználatra. A feltételes mód helyett kijelentéseket fogalmazzunk meg, a történések helyett pedig cselekvő igéket használjunk, hiszen mi irányítjuk a folyamatot. Így például „egy esetleges befektetés esetén” helyett mondjuk azt, hogy “első körben kockázati tőkét vonunk be” vagy “ha kapnánk pénzt, vennénk fel fejlesztőket” helyett inkább, hogy “terveink szerint felveszünk három fejlesztőt, tehát két hónap múlva ez a funkció már így fog működni”. Ha ugyanis a cégről vagy termékről feltételes módban beszélünk, akkor könnyen összekeveredik az álom és a valóság. Az pedig könnyen belátható, hogy egy pénzügyi befektető nem fog pénzt adni csak azért, hogy mi megvalósítsuk a vágyainkat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk