Megjelent: 17 éve

Januártól indul a kormányzati teljesítmény értékelés

Január elsején indul a kormányzati teljesítmény értékelési rendszer. Első körben a vezető tisztségviselőket, az év második felében pedig már minden minisztériumi dolgozót értékelni kell. Az év második felében indul az egységes képzési rendszer, szeptembertől pedig az új kiválasztási rendszer, a vezetői állásra pályázók előszűrése.

"Januárjától elindul a kormányzati teljesítményértékelő rendszer" - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Szetey Gábor kormányzati személyügyi államtitkár. Első körben a központi közigazgatás vezetői állományára lesz kötelező az értékelés 900-1000 fő, az év második felében pedig már minden minisztériumi dolgozót, közel 6500 főt értékelni kell. A rendszer 2008. január elsejével teljesedik ki, ekkortól valamennyi közigazgatásban dolgozó köztisztviselőt és közalkalmazottat értékelni kell. Az első tapasztalatok alapján 2007 második felében elindul az egységes képzési rendszer, szeptembertől pedig csak olyanok vállalhatnak funkciót a közigazgatásban, akik sikeresen vették az egységes kiválasztási rendszer által támasztott követelményeket.

A kormányzati teljesítmény értékelő rendszer lényege, hogy szoros kapcsolatot teremt az értékeltek által végzett munka minősége és mennyisége, illetve a kifizetett jutalmak között, és megteremti a kötelező visszacsatolást főnök és beosztott között. A rendszerben a vezető és a beosztott közösen határoz meg célokat, és közösen értékeli, hogy azok valóban megvalósultak-e. "Vezető és vezetett között tehát nemcsak lehetőség van a folyamatos visszacsatolásra, hanem kötelezővé is válik, hogy a főnök szemtől szemben véleményt formáljon kinek-kinek a munkájáról" - mondta Szetey Gábor.

Szeptemberben vezetik be az új kiválasztási rendszert, melynek célja, hogy a közigazgatási pálya, illetve azon belül az előrelépés lehetősége korszerűen, esélyteremtő módon és átláthatóan nyíljon meg minden érdeklődő előtt. A kötelező pályáztatás elve szerint, minden megüresedett pozícióra, szakmai és egyéb kompetenciák mentén előszűrve, a legjobb jelöltek kerülhetnek be. "Mindez azt jelenti, hogy az intézmények vezetői csak megfelelő eredményt elérő, tehát az adott posztra valóban alkalmas jelöltek közül választhatják ki munkatársaikat." - mondta Szetey.

2007. második felétől elindul a teljesítményértékelés során felszínre került fejlesztési irányokra épülő egységes képzési rendszer. Ennek feladata, hogy azokat a részterületeket, fejlesztésre szoruló kompetenciákat erősítsük, amelyekre az érintettnek a hatékony munkavégzés során leginkább szüksége van.

2007 január elsején megkezdi működését a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Központ (KSZSZK).A KSZSZK a Kormányzati Személyügyért Felelős Államtitkárság felügyelet alatt működik. A KSZSZK feladata lesz a kormányzati személyügyi adminisztráció elvégzése, egységes elvek szerint működő szolgáltató központként. Az intézmény egy főigazgatóval és egy néhány fős induló létszámmal, 80 milliós költségvetéssel áll fel, de tevékenysége és feladati az elkövetkezendő két év során folyamatosan bővülnek. "A tárcák humánpolitikai adminisztratív funkciói fokozatosan kerülnek át a KSZSZK-ba, amely a feladatokkal együtt az ellátásához szükséges köztisztviselőket is átveszi a tárcáktól, természetesen költségkerettel együtt" - mondta az államtitkár.

A KSZSZK rendszerének kiépítését szolgálja a költségvetés MEH fejezetében egy 250 millió forintos célelőirányzat is. Ezt a forrást a KSZSZK uniós pályázatok önrészeként kívánja felhasználni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk