Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Több száz munkavállaló léphet ki a Tescótól?

A Magyarországon üzemeltetett 206 Tescóból 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát, változás lesz a pékségeknél és megszűnnek egyes éjszakai működéséért felelős vezetői posztok is. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke szerint több százra tehető azoknak a munkavállalóknak a száma, akik várhatóan nem fogadják el a Tescóban zajló szervezeti átalakítások okán számukra felajánlott új munkakört, részben a munkabér változása miatt, részben pedig azért, mert az új pozíciójukban nem tudnak a szakmájukban dolgozni - írja az MTI.

A Tesco sajtóközleményében az alábbi változások olvashatóak:


  • A kiskereskedelmi trendekkel és a korábbi sikeres tapasztalatokkal összhangban újabb áruházak állnak át félkész termékek sütésére a helyben, belső pékségben gyártott termékek helyett, egyes frissáru pultokat pedig a jövőben külső partner fog üzemeltetni. Ezekre a lépésekre a változó vásárlói szokások és kollégák leterheltségének csökkentése miatt van szükség.
  • Egységes lesz az éjszakai vezetői struktúra, hogy közép-európai szinten mindenhol azonos elvek alapján történjen a munkaszervezés. Minden nappali töltésű áruházban megszűnik az Éjszakai specialista munkakör, ám ezzel egy időben létrejön a nappali Szárazáru specialista pozíció.
  • A munkafolyamatoknak megfelelően az áruházlánc felülvizsgálta, és két tucat áruházában (a Tesco 206 áruházat üzemeltet Magyarországon) csökkenti a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát.

Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs igazgatója kifejtette: a változásokról folyamatosan tájékoztatják a dolgozókat, példaként említette, hogy több száz kollégának ajánlották fel az újonnan bevezetett vevőszolgálati specialista munkakört, a megkérdezettek nagy része elfogadta az új pozíciót. A Tesco célja továbbra is az, hogy a bejelentett változások következtében minél kevesebb kollégának kelljen elhagynia a vállalatot.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke szerint azonban hogy vannak a pékségekben olyan szakemberek, akik már évtizedek óta a vállalatnál dolgoznak, ezért inkább a végkielégítés lehetőségét használják ki. Ennek azért is nagy az esélye, mert a szakszervezeti vezető szerint más munkakörben nem tudnak számukra olyan bért ajánlani, mint amennyiért most dolgoznak.

Arról is beszámolt, hogy a szervezeti átalakítások, amelyek főként a társaság kiadásainak csökkentésével, valamint az áruház hatékonyságának növelésével magyarázhatóak, nagy létszámban érintik az éjszakai műszakban dolgozókat is, akiknek ugyan a cég vélhetően felajánlja, hogy dolgozzanak inkább nappal, azonban ha ezt elfogadják akkor az éjszakai műszakpótlék összegével csökken a bérük.

Pozitívumként említette a vevőszolgálati pozíció-összevonást, az úgynevezett vevőszolgálati specialista munkakör kialakítását, amelynek betöltését béremeléssel motiválja a cég: a korábbi bruttó 197 000 forinttal szemben 216 000 forintot lehet keresni.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke szerint is lesznek, akik nem fogadják el az új pozíciót, például a nyugdíj előtt állók, akik inkább a végkielégítést választják. Ugyanakkor a KASZ elnöke úgy látja, hogy a szervezeti átalakítások kedvező változásokat eredményeznek, példaként az éjszakai műszakban dolgozók helyzetét említette. A szakszervezet elnöke szerint az éjszaka dolgozók számára a nappali műszak választása még a műszakpótlék kiesése mellett is pozitívum, hiszen, "a váltás jót tesz az egészségüknek", az éjszakai munkavégzés ugyanis hosszú távon megterheli a szervezetet.

Fotó: Wikipedia
MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk