Megjelent: 17 éve

Nem zaklatás az elutasítás okairól érdeklődni

Előfordulhat, hiába pazar az önéletrajz, az állásinterjú után mégsem minket választanak a kiszemelt pozícióra. Nem elvesztegetett idő utánajárni a hibáknak a személyzeti szakembereknél. A kapcsolatfelvétel jó benyomást kelt, ráadásul a tapasztalatokból okulva legközelebb nagyobb eséllyel indulhatunk egy újabb pozícióért.

images

Egyelőre úgy tűnik, a rámenős pályázók vannak kevesebben, az elutasításuk okairól érdeklődők nem számítanak tipikusnak az álláskeresők világában.

A cégek jó néven veszik az érdeklődést
"Az elutasítás okait megfelelő stílusban kérdező érdeklődést jó néven veszik a cégek, azonban egyáltalán nem jellemző, hogy a sikertelenül jelentkezők ilyen visszacsatolást vagy építő kritikai megjegyzést igényelnének. Pedig egy-egy ilyen megkeresés a pályázó esélyeit is növelheti a következő alkalommal" mondja Kiss Beáta, a Danone Kft. vállalati külső kapcsolatokért felelős igazgatója is megerősíti.

Frusztrálja az álláskeresőket az elmaradt visszajelzés
Balázsy Krisztina, a Grafton vezető tanácsadója az elutasított pályázások kapcsán fontosnak tartotta megjegyezni: a céges presztízsre valamit is adó munkáltatók mindenképpen értesítik a pályázókat az elutasításról és a döntés okairól. A tapasztalatok alapján ugyanakkor rengeteg álláskereső kifogásolja: egyáltalán nem kaptak visszajelzést.

Megfelelő hangnemben érdeklődhetünk az elutasításról
A tanácsadó szerint ilyen esetekben bátran forduljunk az adott cég vagy személyzeti tanácsadó iroda az interjún már megismert munkatársához. A kérdést azonban mindig a lehető legkörültekintőbben, udvarias hangnemben kell feltenni. "Jó benyomást kelt, ha az elutasított pályázón frusztráció és sértettségérzet helyett a hibák korrigálásának szándéka érződik", jegyzi meg Balázsy Krisztina, aki semmiképp sem javasolja a tolakodó attitűdöt, a "többfrontos" támadást, tehát a HR-esek napi többszöri zaklatását e-mailen, telefonon keresztül.
A beszélgetéshez célszerű inkább telefonon időpontot kérni, majd néhány percben megkérdezni az elutasítás okait.

Takács Gabriella

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk