kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Visszaesett a munkahelyi vendéglátás forgalma

Alaposan visszaesett a munkahelyi vendéglátás forgalma idén, hiába nőtt a vendéglátóhelyek forgalma. Az áfakulcs csökkenése is okozhat majd felfordulást, akár munkahelyi étkezdék bezárását is - írja a blokkk.com.

Az idei év első kilenc hónapjában a vendéglátóhelyek forgalma 751 milliárd forint volt. Ez ugyan összességében több volt az egy évvel korábbinál 85 milliárd forinttal, de a munkahelyi vendéglátás nagyobb bevételkiesést volt kénytelen elkönyvelni - írja a Pénzcentrum a blokkk.com-ra hivatkozva. A munkahelyi vendéglátás súlya szerény volt mindig is a vendéglátás egészén belül, aránya valamivel 10 százalék felett mozgott az elmúlt időszakban. Így ugyan a vendéglátás egészének mérlegét ugyan visszahúzta 2016-ban, de ezzel együtt is összességében többet költöttek a családok a különböző vendéglátóhelyeken.

De nem ért véget a munkahelyi vendéglátás vesszőfutása, hiszen 2017-től a vendéglátás áfakulcsa ugyan csökken 27-ről 18 százalékra, ezt követően 2018-ban pedig 5 százalékra, de ebből a jóból a munkahelyi vendéglátás kimarad.

A munkahelyi vendéglátástól már most elmehetett az ott étkező alkalmazottak egy részének a kedve, mivel az egy évvel korábbi időszak 87 milliárd forintos forgalma 79 milliárd forintra esett vissza 2016. első kilenc hónapjában, ami majdnem 10 százalékos veszteség.

blokk.com/Pénzcentrum
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk