kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Egyre több vendégmunkás dolgozik Magyarországon

Az egyre több ágazatot érintő munkaerőhiány már jó ideje problémát jelent a vállalkozásoknak. A nyári szabadságolások szinte megbénítják a vállalkozásokat. A munkaerőhiány pótlását külföldi vendégmunkásokkal próbálják átvészelni a cégek. Csak Szolnok megyében körülbelül 1300 Ukrajnából behozott vendégmunkás dolgozik.

images

A nagy létszámú dolgozót foglalkoztató gyárak, üzemek gyakran többhetes nyári leállással oldják meg a szabadságolás kérdését. Kisebb vállalkozások esetén azonban komoly bevételkiesést jelentene a többhetes szünet. Nem is szólva az olyan jellegű tevékenységekről, melynek a nyári hónapokra esik a főszezonja.

A festő-mázoló, burkoló végzettséggel rendelkező János inkább késő ősszel és kora tavasszal tart pihenőidőszakot, hiszen a legmelegebb évszakban a legtöbb a megrendelés.

"Mi többször veszünk ki pár napos szabadságot, azt nem tudjuk megoldani, hogy például két hétre elutazzunk ilyenkor, és ez igaz a tulajdonosra is" - mondta egy kis településen működő bolt alkalmazottja
A nagyobb vállalatok általában több hétre vagy akár egy hónapra is leállnak - erősítette meg dr. Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szoljon.hu-nak.

Hozzátette: az idényjellegű tevékenységeknél bonyolultabb a helyzet. Több helyen ilyenkor nagyon sok túlórát kénytelenek vállalni a dolgozók, de arra ügyelni kell, hogy ennek törvényes keretei vannak. Ezzel több kis cég is küszködik. A vendéglátásban, kereskedelemben nyáron nagyobb forgalom reményében nem állnak le, nekik pótlólagos munkaerőforrást jelenthetnének a nyugdíjas-szövetkezetek.

"Nő az Ukrajnából behozott munkaerő száma is, 1250-1300 fő dolgozik most a megyében, a Jászságban, de már Szolnok térségében is több helyen velük oldják meg a helyettesítést, van, ahol egy-két hónapra kötnek velük szerződést" - fejtette ki a megyei elnök.

szoljon.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk