Megjelent: 5 éve

Tízmilliárdokkal támogatta a kormány a gyáralapítást, munkahelyteremtést

Az év első négy hónapjában 23 cég kapott magyarországi gyáralapításra összesen 43,3 milliárd forintot a külgazdasági tárcától egyedi kormánydöntéssel - írja a Világgazdaságra hivatkozva az MTI.

Az idei szerződésekkel 3079 új munkahely létrejöttét támogatják az adófizetők - írja a lap.

Tavaly a teljes évben 86,6 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a Külgazdasági és Külügyminisztérium hazai székhelyű, ám zömében külföldi gyökerű termelő, szolgáltató cégek beruházásaira, ezzel 8761 új munkahely létrejöttét támogatta.

Az egy munkahelyre jutó támogatás tavaly még 9,88 millió forint volt, az idén 14 millió forint.

A növekedést az idén a hazai cégeknek nyújtott támogatások húzzák, nem a betelepülőké - mutat rá cikkében a lap.

A legnagyobb támogatást a Mol Petrolkémia Zrt. tiszaújvárosi poliolüzeme kapta, a 172 munkahelyet teremtő projektet az állam 11,7 milliárd forinttal segítette.

A támogatott cégek között ugyanakkor túlsúlyban vannak az autóipari beszállítók.

Példaként említik a Rehau Automotive Kft. alkatrészgyártó üzemének kapacitásbővítését és a GS Yuasa Magyarország Kft. lítiumion akkumulátorok fejlesztésére és gyártására indított projektjét.


MTI

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk