Megjelent: 6 éve

Ebben az európai országban van a legnagyobb összhang munka és magánélet között

Vannak olyan országok, ahol 50 órát kell dolgozni egy héten, de olyan is, ahol jut idő magánéletre, pihenésre a karrierépítés mellett. Felmérték mennyire érvényesül a work-life balance azaz mennyire van egyensúly munka és magánélet között különböző európai országokban - írja az Euronews.

images

Ha nem vagyunk a munkahelyen, akkor is elmegy az idő a csekkek befizetésével, a kapcsolatépítéssel, email olvasással. De vajon jut idő szórakozásra, kikapcsolódásra is? - írják.

Az OECD 38 országban vizsgálta mekkora az összhang magánélet és munka között, az eredmények nagyon eltérőek voltak.

A felmérésben összemérték az országok átlagos munkaidejét, azokkal az adatokkal, hogy mennyi időt töltenek szórakozással. Minden szabadidős tevékenység számított: hobbi, számítógépes játékok, tévénézés, internetezés, szabadidős tevékenységek és az evésre, alvásra szánt időt is beleszámították.

Voltak olyanok, akik heti 50 vagy több órát töltenek a munkahelyükön. Korábban mi is írtunk arról, hogy egyes országokban átlagosan mennyi munkaóra jellemző.

Az első helyen Hollandia végzett, ahol a munkavállalók mindössze 0,5 százaléka dolgozik 50 órát hetente, viszont nagyon sokan akár napi 15,9 órát is tudnak magánéletre fordítani.

Második helyen Dánia végzett, ahol a családok többféle támogatást kapnak, így nem okoz gondot megtalálni az egyensúlyt a magánélet és a munka között a szülőknek sem. Átlagban 37 órát dolgoznak egy héten, bevezették a FlexJob rendszert, ami miatt rugalmasabban végezhetik a munkát a fizikai dolgozók is. Dolgozhatnak hétvégén, vagy szabadnapon, a lényeg, hogy a munka meglegyen.

Franciaország, és Spanyolország szinte ugyanannyi ponttal végzett a harmadik helyen.

Magyarország a középmezőnyben végzett megelőzve Olaszországot, Svájcot és számos szomszédos országot, mint Szlovénia, Szlovákia vagy Ausztria.

A lista végén szerepel Izland, az Egyesült Királyság, a legutolsó pedig Törökország 0 ponttal, ahol olyan hosszú a munkaidő, hogy a dolgozóknak nagyjából 12,8 óra jut magánéletre naponta (ebben már az alvás is benne van).

Fotó: Pixabay
Euronews
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk