Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 6 éve

Csak a munkaidő 60 százalékában vagyunk hatékonyak

Ha Magyarországon a munkaerőhiány a bérek emelése felé tolja a munkáltatókat, akkor sok cég számára már nem valósul meg az az ok, amiért idetelepült: az olcsó munkaerő elérhetősége. Ha az ország nem tud olyat adni, amit más nem, például a munka hozzáadott értéke terén, és a munka hatékonysága is elmarad a nyugati országokétól, akkor nem leszünk kellően vonzóak gazdasági szempontból - többek között ez is elhangzott a Napi.hu által szervezett HR-vezetők Országos Konferenciáján.

images

Ha elsősorban az egyszerű, kisebb hozzáadott értékű munkák települnek ide Magyarországra, amelyeknél nem elsődleges a szürkeállomány megléte, akkor ezek a feladatok sokkal könnyebben automatizálhatók. A robotok egyelőre befektetést igényelnek, ezért nem terjedtek még el tömegesen, de válaszútnál vagyunk, hangsúlyozta G. Nagy Balázs, a hazai szolgáltató központokat tömörítő HOA elnöke. 2013 és 2016 között a magyarországi munkahelyek 10%-át teremtették a szolgáltató központok, amelyek mára szolgáltató központokból (SSC) valójában üzleti támogató központokká (BSC) váltak, főleg az IT, telekommunikáció és terméktámogatás területén.

A feladatok egyre komplexebbek, és a változás még nem állt meg, az ágazat az innovációs központok - center of exellence - kiépülése felé halad, ezt a szándékot kellene „meglovagolni” az országnak. Ehhez azonban minél magasabb képzettségi szintre lenne szükség. Mint mondta a robotizálás munkahelyteremtő hatású is lehet, ha a cégek itt robotizálnak, az iparágak összefognak és egységes stratégiát alakítanak ki. Azonban a szolgáltató központok csábítása szempontjából komoly verseny van Spanyolország, Portugália, Írország, és közvetlen konkurenciaként Szlovákia, Románia és Magyarország között. Magyarországon jelenleg több mint 100 cég foglalkoztat 45 ezer dolgozót az ágazatban, de a szektor Európában 2025-ig várhatóan megduplázódik, a működési területük pedig kiterjed.

Kevés a potenciális munkaerő és nem a minőség a lényeg



Magyarországon már most is gondot jelent, ha akár 25-50, ne adj isten többszáz főt kellene egyszerre felvenni, pedig ezen központok esetében lényeges a méret, ha ezt nem sikerül teljesíteni, akkor csökken a versenyképesség. Ráadásul a magyar központok esetén elsődleges elvárás a költségmegtakarítás volt az anyacégek részéről - 42%-nál, idézte a HOA kutatását G.Nagy Balázs. A minőségi elvárás mindössze 12% esetben volt elsődleges, és sajnos még ez sem mindig teljesül (18%-ban, 53%-nál pedig csak részlegesen.) Mint az elnök hangsúlyozta ezek a cégek például Írországban sem fizetnek többet, rosszabb az idő, a fiatalokat Nyugat-Európából mégsem tudják megszólítani, idevonzani. Pedig fontos lenne, hogy egyes nagy cégek stratégia döntéshozatala települjön ide Magyarországra, ami komoly vonzerőt jelenthet, ugyanis a fizetések terén el fog jönni egy üvegplafon, aminél az idetelepült multik nem adhatnak többet, mert nem érné meg nekik. A Brexit nyomán pedig akár komoly lehetőségek nyílhatnak több szektor előtt is.

Ahhoz azonban, hogy ez megvalósítható legyen Magyarországot vonzóvá kellene tenni, például az oktatás, a praktikus tudás megszerzésének lehetőségét támogatva és az infrastruktúra fejlesztésével, utóbbi esetén nem csak Budapesten, hanem vidéken is. A „vonzóvá tétel” az egészségügyben is komoly kérdés, hiszen bár a távozó orvosok száma valamelyest 2012-höz képest csökkent (akkor több mint 900-an kérték ki papírjaikat, tavaly 600 körül volt ez a szám), a szakdolgozók esetében továbbra is hatalmas a hiány, mondta el Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója és a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese kerekasztal beszélgetés keretében.

Csak a munkaidő 60%-ban végzünk valóban hasznot hajtó tevékenységet (és ez jónak számít)



Mint korábban említettük, a vonzerő és a versenyképesség egyik fontos tényezője a termelékenység, a hatékonyság, amelyben Magyarország nem áll túl fényesen, és bár a munkavállalók igényei is kiemelt szerepet kapnak mostanában a HR diskurzusokban, ezek kielégítése nem mehet a hatékonyság rovásra, mondta Forgács Tamás, a Magyar Távmunkaszövetség elnöke, aki home office-t gátló tényezőkről beszélt előadásában. Mint mondta valahogy egyensúlyba kell hozni a munkavállalói igényeket és a cégek nyereséges működését.

Kiemelte, hogy a távmunka ugyanúgy munka, munkaszervezési kérdés, amellyel szemben sokféle hivatkozást fel lehet hozni, például adatvédelmi és információbiztonsági vagy éppen munkavédelmi aggályokat, de ezek valójában megoldhatók, mondta a szakember. Az igazi kérdés a hatékonyság. A távmunkát sok esetben éppen a technológiai fejlődés tette lehetővé, ugyanakkor ennek egyik eleme, az okostelefon az, ami az egyik legnagyobb hatékonyságcsökkenést okozta az elmúlt 20 évben, és nem csak az atipikus munkavégzés terén.

Hangsúlyozta, az már jó értéknek számít, ha valaki a munkaidejének 60%-át valóban produktív tevékenységgel tölti. Ezért érdemes például munkanap röntgent készíteni, ami alapján feltárható, hogy mi mindennel telik el egy munkanap, és ezzel összevetve a hatékonyság milyen. A feltárás pedig beavatkozást tesz lehetővé a munkáltató részéről, ha azt szükségesnek látja.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Csak a munkaidő 60 százalékában vagyunk hatékonyak
2. oldal - Amikor az álláskeresés vásárlási folyamat
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk