Megjelent: 7 éve

A kormány gázszerelőknek adná a kéményseprők munkáját

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) módosítani tervezi azokat a rendeleteket, amely többek között a gázszerelők nyilvántartásáról is szólnak. A szakszervezet tiltakozik a rendeletmódosítás ellen - írja a hvg.hu.

A társadalmi egyeztetésen lévő szöveget a Kéményseprők Országos Szakszervezete is véleményezte, eljuttatták a HVG-hez, álláspontjuk szerint a gázkazánokhoz kapcsolódó kémények ellenőrzését a kormány a gázos szakemberekhez csoportosítaná át.

Tavaly július óta az új építéseknél és házfelújításoknál már csak olyan gázkazánt lehet üzembe helyezni, amelynek zárt az égéstere. A kormány mostani tervezet szerint a zárt égésterű kazánokhoz kapcsolt kéményeket nem „égéstermék elvezetőnek”, hanem „égéstermék vezetőnek” fogják nevezni. Emiatt pedig a zárt kazánhoz kapcsolt kéményt nem a kéményseprő, hanem a kazán gyártójával leszerződött gázszerelő fogja ellenőrizni.

A szakszervezet becslése szerint a magyar gázkazánoknak körülbelül 60 százaléka tartozik ebbe a körbe, és mivel tavaly óta már csak ilyet lehet telepíteni, arányuk folyamatosan növekedni fog.

A rendelettel veszélybe kerül a rezsicsökkentés, ugyanis a kéményseprés 2016 júliusa óta ingyenes, csakhogy a gázszerelők nem kéményseprők, ők pénzt kérhetnek a szolgáltatásért. Ez azt jelenti, hogy ha a rendelet átmegy, akkor a gázkazános otthonok 60 százalékában azonnal, idővel pedig mindenhol megszűnik a rezsicsökkentés.

Fotó Wikimedia
hvg.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk