kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Jogosan hivatott-e be a HR-es egy munkaidőn túli megjegyzésért?

Kérem, segítsen, hogy jogosan kaptam-e munkahelyi figyelmeztetést illetve fegyelmit a cégem HR szakemberétől (nem a főnökeimtől)! Még a három hónapig tartó próbaidőmet töltöm. Főnökeim a munkámmal teljes mértékben meg vannak elégedve, személyemre nézve sem találnak kivetnivalót. A munkához való viszonyom kiváló. A történetem röviden: miután elhagytam a gyár épületét 16.05-kor (a munkaidőm 07.30-16-óráig szól), a gyár területén belül tettem egy félig mókás megjegyzést az aznap felállított terelőkordonra.("vajon áram van belevezetve?"). Ezt meghallva a HR-es fiatalember utánam ordítva "kérdezte" meg a nevemet, ami alapján másnap behívatott az irodájába. Szerintem a pozíciójából adódó hatáskörét bőven túllépte, arról nem is szólva, hogy a főnökeim tudta nélkül intézkedett. Ez -szerintem- a mindenkori szólásszabadságot sérti. Senkinek nem okoztam kárt a mondatommal, senkit nem sértettem meg, főleg nem a cégem hírnevében nem tettem kárt. Viszont én megalázó helyzetbe kerültem a kollégáim szeme-füle hallatára!

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Az Ön által leírtak alapján úgy látjuk, hogy nem a munkáltatói jogkör gyakorlója alkalmazott Önnel szemben a vétkes kötelezettségszegés esetén a kollektív szerződésben, vagy a munkaszerződésben meghatározottan alkalmazható - nem hátrányos - jogkövetkezményt.

Figyelemmel arra, hogy a leírtak alapján nem hangzott el olyan kifejezés, amely a munkáltató számára hátrányos lehetne, illetve nem tett olyat, amellyel megvalósította volna az írásbeli figyelmeztetésre okot adó magatartást, úgy véljük, hogy a HR által alkalmazott szankció arányban nem álló a vélt sérelemmel. Így javasoljuk, hogy forduljon ez ügyben közvetlen feletteséhez, vagy a munkáltatói jogkör gyakorlójához az írásbeli figyelmeztetés visszavonása érdekében.

Megjegyezzük, hogy a rendelkezésre bocsátott információk alapján kialakított fenti jogértelmezésnek csak tájékoztató jellege van, a jelen tájékoztatás nem mentesíti a kérdezőt a tények teljességén alapuló álláspontja kialakításának szükségessége és felelőssége alól.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Dr. Bán Gergely Munkajogi szakértő - Dr. Bán Gergely

Dr. Bán Gergely ügyvéd, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás alapítója, névadó partnere, aki széleskörű tapasztalattal rendelkezik a munkajog területén. Elsősorban a munkáltatói oldal képviseletével foglalkozik, de magánszemélyek (elsősorban vezető beosztású munkavállalók) is megtalálhatók ügyfelei között.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk