kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Szabadulószobás játékkal célozza meg a középiskolásokat a MOL

Idén is meghirdette a MOL a Junior Freshhh versenyét, amelyre mától március 14-ig jelentkezhetnek a természettudományok és matematika iránt érdeklődő középiskolások. A háromfős csapatok nem csak a szórakozásért, hanem értékes nyereményekért is játszhatnak. Az idei évben internetes szabadulószobába hívják a résztvevőket, ahonnan a fiatalok logikai és természettudományos feladatok megoldásával juthatnak ki. A hagyományos iskolai feladatoktól teljesen eltérő verseny első online fordulója után a továbbjutott középiskolások házi feladatot kapnak, majd az élő döntőben mérhetik össze tudásukat idén áprilisban. A program sikerét jelzi, hogy tavaly 524 csapat vett részt a versenyen Magyarországon.

A MOL-csoport hazánkban nyolc éve indította el a Junior Freshhh programot, melyre a nagy érdeklődés miatt 2013-tól Szlovákiából, 2014-től pedig már Horvátországból is regisztrálhattak. A 12-18 éves korosztály megnyerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy minél több tehetséges fiatal válassza a természettudományos és mérnöki szakokat az egyetemeken, ezért az egyetemistákat megcélzó Freshhh program mellett a MOL a középiskolákkal szoros együttműködésben a még fiatalabb korosztályokat megcélzó Junior Freshhh versenyt is elindította.

A kémia, fizika, matematika, biológia és földrajz iránt érdeklődő legtehetségesebb középiskolásoknak jó esélyük van, hogy később a MOL munkavállalói lehessenek. A MOL-csoport 2030-ig tartó üzleti stratégiájában ugyanis kiemelt szerepet kap a vegyipari üzletág. Ennek jegyében a MOL több fázisban, mintegy 4,5 milliárd dolláros beruházást fog végrehajtani a következő 15 évben ezen a területen. A Tiszújvárosban 1 millárd euróból megvalósuló petrolkémiai komplexum közel 200 új munkahelyet teremt majd.

A versenyre március 14-ig lehet jelentkezni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk