kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Közhasznú munkában vett részt az álláskeresők többsége

Az álláskeresők legnagyobb része, 34,4 százaléka a közhasznú foglalkoztatásban vett részt tavaly, 24,5 százalékuk különféle képzésekben, 17,1 százalékuk a tartósan munkanélküliek elhelyezkedését segítő bértámogatásokban részesült. Ezt a három támogatási formát vette igénybe a megyei aktív munkaerőpiaci programok résztvevőinek 76 százaléka - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.

A múlt évben 192.777 álláskereső vett részt a Munkaerőpiaci Alap megyei decentralizált keretéből finanszírozott programokban. A teljes létszámból viszonylag magas, 9,3 százalékos arányt képviseltek azok is, akik pályakezdőként kaptak támogatást. A további egyes aktív eszközökben résztvevők aránya már 4 százalék alatti. Így például 3,8 százalékot tesznek ki azok, akik a munkahelyük fenntartásához kaptak támogatást. Azok aránya, akik foglalkoztatását a munkáltatótól átvállalt járulékkal segítették elő 3,4 százalék volt. Az utazási költségtérítésben részesülők aránya 2 százalékot tett ki.

A hivatal statisztikái szerint nagy az eltérés megyénként az egyes aktív eszközök használatában. A közhasznú foglalkoztatás például valamennyi megyében népszerű, viszont néhány megyében az aktív eszközökkel támogatottak több mint 50 százaléka részesül ebben. A közhasznú munkát 50 százalék feletti arányban alkalmazó megyék között van a második legalacsonyabb munkanélküliségű Pest megye és az egyik legkedvezőtlenebb munkanélküliségű Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is, valamint csaknem elérte az 50 százalékos arányt Borsod-Abaúj-Zemplén megye.

Pest megyében viszont a jobb munkaerőpiaci adottságok miatt a képzésekbe bevontak aránya jóval magasabb mint a másik két hátrányos munkaerőpiaci helyzetű megyében. Vas megyében az aktív eszközökben résztvevőknek csak 7,6 százalékának jelent megoldást a közhasznú munka. Alacsony, 16,2 százalékos arányt képvisel ez az eszköz Zala megyében is, 18,2 százalékot Tolna megyében, valamint 18,4 százalékot Csongrád megyében.

A képzésekben részvevők aránya Zala megyében a legmagasabb, 45,9 százalék, ezt követi Vas megye 44,4 százalékkal, valamint Győr-Moson-Sopron megye 42,8 százalékkal. Néhány megyében 30 százalék feletti a képzésekbe bevontak aránya, így Komárom-Esztergom megyében 32,9 százalék, Veszprém megyében 34 százalék, Budapesten is valamivel több 30 százaléknál, 30,3 százalék. Több megyében 20 százalék alatti a képzésekben résztvevők aránya, s ezek nagyrészt hátrányos helyzetű, magas munkanéküliségű térségek.

A bértámogatás, az eszközbe bevontak 28,3 százalékos arányával Csongrád megyében a leghangsúlyosabb. Baranya megyében is viszonylag magas, 26,2 százalékos azok aránya akik bértámogatásban részesültek. A 20 százalék feletti arányt képviseli még Tolna, Veszprém-, Heves-, Nógrád- és Győr-Moson-Sopron megye is.

Hajdú-Bihar-Bereg megyében támogatták leginkább a pályakezdők foglalkoztatását. A legkevésbé Pest megyében kaptak támogatást a pályakezdők.

A képzés az egyik legfontosabb aktív eszköz. Kereslet hiányában viszont öncélúvá válhat. Jó példa erre, hogy a nyugati határszélen, a kedvező gazdasági, munkaerőpiaci helyzetű Nyugat-Dunántúli régióban az aktív eszközök között a munkanélküliek képzése, átképzése kapott elsődleges szerepet. A képzésben részt vettek aránya a régióban jóval magasabb az országos átlagnál, 42-46 százalék. A szintén kedvező adottságú Közép-Dunántúli régióban ugyancsak a munkanélküliek képzése az elsődleges eszköz, a munkanélküliek létszámaránya a képzésben itt is átlag fölötti, 30-34 százalékos.

A nehéz gazdasági, munkaerőpiaci helyzetű térségekben elsősorban a foglalkoztatást közvetlen elősegítő eszközöknek, a közhasznú foglalkoztatásnak és a bértámogatásnak van meghatározó szerepe. A múlt évben például a közhasznú munkások több mint felét, 51,5 százalékát két régió, a magas munkanélküliséggel jellemezhető Észak-Magyarországi és Észak-Alföldi régió foglalkoztatta.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk