Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A munkajogi reform ellen tüntetnek

Utcai tüntetésekre és sztrájkra szólít fel kedden a francia munkajogi reform ellen a legradikálisabb szakszervezet a CGT. A megmozdulás az első nagy teszt lesz Emmanuel Macron államfő számára, aki már előzetesen jelezte, hogy a szakszervezeti tiltakozás nem fogja meghátrálásra késztetni - írja az MTI.

A CGT mintegy kétszáz megmozdulást szervez országszerte és négyezer vállaltnál tettek közzé sztrájkfelhívást. A tömegközlekedési, az energetikai és az egészségügyi dolgozók egy része is munkabeszüntetést tart, s a CGT egy második tiltakozási napot is meghirdetett már szeptember 21-re, egy nappal azelőtt, hogy a kormány rendeletekben kihirdeti a reformot.

A kihívás nagy a CGT számára, miután az előző nagy társadalmi megmozdulások 2016-ben és 2010-ban nem késztették hátrálására az akkor kormányokat. Francois Hollande szocialista elnök munkajogi reformja ellen mintegy 400 ezren, Nicolas Sarkozy jobboldali államfő nyugdíjreformja ellen pedig több mint egymillióan vonultak utcára.

Emmanuel Macron pénteken Athénból azt üzente, hogy "teljesen eltökélt és nem enged semmiben sem a lustáknak, sem a cinikusoknak, sem a szélsőségeseknek". A kijelentés heves tiltakozást váltott ki a radikális baloldalon. Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország vezetője azt kérte "minden cinikustól és lustától", hogy vegyen részt a tüntetéseken, Philippe Martinez, a CGT elnöke pedig "botrányosnak" nevezte az elnök üzenetét, s azt kérte tőle, hogy "térjen vissza földre" és vegye észre a növekedő elégedetlenséget.

"Mi jól érezzük, hogy az emberek elégedetlenek. Emmanuel Macron népszerűtlenségi rekordokat dönt. Az egyre erősödő elégedetlenség túlmutat a munkaügyi reformom" - mondta a szakszervezeti vezető egy szombati lapinterjúban.

A felmérések szerint a franciák mintegy hatvan százaléka nem támogatja a munkajogi reformot, a tiltakozó megmozdulás ugyanakkor nem élvez akkora támogatottságot, mint 2016 tavaszán. A legjelentősebb szakszervezetek közül egyetlen sem csatlakozott a CGT felhívásához, jóllehet ők sem elégedettek a munkajogi reform intézkedéseivel.

Laurent Berger, a CFDT vezetője szerint most nem jó stratégia tüntetésre felszólítani, hiszen még mindig folyamatosak az egyeztetések a kormánnyal. Jean-Claude Mailly, az FO vezetője szerinte sem hatékony most az utcára vonulni, az FO megyei szervezetei közül viszont nem mindegyik ért egyet a főtitkárral. A szakszervezeti vezetők arra utaltak, hogy az elmúlt három hónapban a kormány mintegy nyolcvan egyeztetést folytatott velük a rendeletek tartalmáról.

A munkaerőpiac rugalmasabbá tételét célzó reform - amelynek legfőbb intézkedései a végkielégítések maximalizálása és a vállalatokon belül a szakszervezetek nélküli, közvetlen egyeztetések bevezetése - Emmanuel Macron egyik legfőbb választási ígérete volt a több mint egy évtizede 10 százalékon stagnáló munkanélküliség csökkentésére.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk