kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Három napos sztrájk kezdődött az oroszlányi Wescastban

Reggel nyolc órától három napos sztrájk kezdődött kedden a kipufogó öntvényeket készítő, kínai tulajdonú Wescast Hungary Autóipari Zrt. 1200 dolgozót foglalkoztató oroszlányi üzemében. Egy műszak sem veszi fel a munkát és a munkások hétvégén sem mennek be a gyárba dolgozni - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az MTI-t.

images

László Zoltán elmondta, a sztrájkot a béremelésről szóló megállapodások megszületéséig folytatják. A munkabeszüntetést korábban hétfőtől jelentették be, azonban azon a napon úgy tűnt, hogy megállapodás születhet, de kedd reggelig a munkáltató nem jelezte tárgyalási szándékát.

A Wescast Hungary Autóipari Zrt.-nél múlt szerdán tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot. A délelőtti műszakra beosztott több mint 290 dolgozó mindegyike letette a munkát, a gyárban csak hat ember maradt bent, olyan gépeknél, melyeket nem lehetett felügyelet nélkül hagyni.

A Wescast bruttó 65 forintos órabéremelést ajánlott, a munkavállalók viszont egységesen, minden alkalmazottra nézve a négyszeresét kérték kezdeti követelésként, ami bruttó 70 ezer forintos fizetésemelést jelentett volna.

Miután a vezetés az érdekképviselet elé tárta a cég helyzetét, a szakszervezet már csak a vállalat által megajánlott béremelés dupláját szerette volna elérni. Közölték a vállalattal, ha ezen a héten nem sikerül megállapodni, akkor a jövő héten az egész hetes sztrájkot is vállalják.

Az üzemben az átlagos fizetés alig haladja meg a garantált bérminimumot, ami Oroszlány és környékének átlagához képest alacsony fizetésnek számít. A dolgozók nagy terheléssel és szennyezettséggel járó fémöntő és fémmegmunkáló tevékenységet végeznek, ahol a por és a megmunkáló gépek hűtőfolyadéka veszélyt jelenthet az egészségre.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk