Megjelent: 4 éve

Drasztikusan drágulhatnak a nyári táborok

Akár 25-30 százalékkal is drágulhatnak a nyári gyermektáborok. A szervezők egyelőre tartják az árakat, de mivel drasztikusan visszaesett a kereslet, egyre többen törölhetik a meghirdetett turnusokat, ami megdrágítja a szolgáltatást.

A jelenlegi információk szerint a koronavírus-járvány tetőzése május elejére várható, így egyelőre még arra is van esély, hogy a vakációra szervezett nyári táborok ne maradjanak el.

„A 2020-as esztendő álomszerűen indult a táborpiacon, ugyanis az idei esztendőben február hónapban 20 százalékkal több jelentkezést regisztráltunk a táborokba, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ezt követően, a koronavírus megjelenése után, a jelentkezések száma drasztikusan visszaesett" - mondja Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.

"Ez azért jelenthet hatalmas problémát, mert ha a jelentkezések elmaradnak, a táborszervezők jó része dönthet úgy, hogy mégsem szervezi meg a turnusokat. Így előállhat az a helyzet, hogy mire elkezdődik a nyári szünet, és a vírus lecseng, nem lesz elég tábor" - teszi hozzá.

A kisebb kínálat és a megnövekedett kereslet hatására egyrészt gyerekek ezreinek nem juthat hely, másrészt a túlkereslet árfelhajtó hatású lehet, azaz a családoknak érdemben, akár 25-30 százalékkal is többet kell fizetnie egy-egy turnusért, mint korábban.

A táborszervezők egyelőre tartják meghirdetett árakat, de ahogy haladunk előre az időben, ez változni fog.

"Fontos tudni, hogy a szülők által befizetett előlegek a tábor elmaradása esetén visszajárnak, ha központi utasításra kell eltekinteni a tábor megszervezésétől" - hívja fel a figyelmet Tóth Béla.

Azaz ha az operatív törzs ilyen döntést hoz, a családokat anyagi kár nem érheti. Ezzel együtt nem mindegy, hogy a szülők most jelentkeznek alapáron vagy már az emelkedett díjakon kell tábort találniuk a csemetének.

Ráadásul a táborok szerepe idén még fontosabb lesz, mint az elmúlt években. A biztonságos felügyelet és az élménydús vakáció mellett kiemelkedő jelentősége lesz a táborok szociális hatásának is. Ha minden így marad, a nebulók a nyári szünet kezdetekor már három hónapja nem látták barátaikat, nem játszhattak kortársaikkal, így ez az élmény még inkább előtérbe kerül.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk