Megjelent: 16 éve

Duplájára bővült a Porsche hazai logisztikai központja

Mintegy kétmilliárd forintos beruházás keretében több mint kétszeresére bővítette a budaörsi Parts Center Budapest logisztikai központot a Porsche Hungaria.

A Volkswagen csoport márkáit - az Audit, a Seatot, a Skodát, a Volkswagent és a Porschét - forgalmazó Porsche Hungaria (PH) az alkatrészellátás és tartozékutánpótlás biztosítására 2003-ban hozta létre négymilliárd forintos beruházással a logisztikai bázist, azonban már akkor számítottak arra, hogy a régió autópiacának növekedésével bővíteni kell. Az első lépcsőben kiépített tízezer négyzetméteres raktárközpontot 21 ezer négyzetméteresre növelték.

Eppel János, a PH Kft., egyben a Parts Center Budapest Kft. (PCB) ügyvezető igazgatója közölte: a PH piaci részesedése az új autók piacán Magyarországon jelenleg meghaladja a 20 százalékot. Belföldön 230 értékesítési hellyel és több mint 280 szervízszerződéssel rendelkezik. 2004-ben elindították az exportot is, innen látják el a délkelet-európai régió több országát - Szerbia-Montenegrót, Albániát, Macedóniát és Bulgáriát, valamint a tervek szerint 2008-tól Romániát is.

Az értékesítés bővülésével egyre nagyobb hangsúlyt kap a szervízháttér és a szolgáltatás minősége, amely csak fejlett logisztika mellett biztosítható - mutatott rá Eppel János. Hozzátette: a beruházást a Magyarországon megtermelt profitból valósították meg.

Kiss Pál, a PCB marketing vezetője arról számolt be, hogy az elmúlt négy évben 4,9 millió darab alkatrészt szállított ki a központ. A termékek eredeti gyári alkatrészek, a központ kapcsolatban van a beszállítókkal is. A belföldi forgalom 20 százalékát teszik ki a tartozékok, ezek 40 százaléka magyarországi beszállítótól érkezik.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk