Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 7 éve

Volt, aki lecsapta a telefont az ötletre, hogy menekült dolgozzon nála

Pár hete a Facebook falamról mosolygott le rám két gyógyszerész, a felirat szerint Mona Samur gyógyszerészként végzett Szíriában, ahonnan el kellett menekülnie és most épp gyakorlatot szerez egy magyar gyógyszertárban, hogy később szakmájában tudjon elhelyezkedni. A három hónapos gyakorlati helyet a Menedék- Migránsokat Segítő Egyesület találta neki. A menekültválságban humanitárius szerepet vállaló budapesti Mikszáth Gyógyszertár nyitottságának köszönhető, hogy az asszony lehetőséget kapott. Volt olyan gyógyszerész, aki végig sem hallgatta, miről lenne szó, mereven elzárkózott a menekült nő nála történő gyakornokoskodásától. A gyakornoki programról és egyéb munkaerő-piaci segítségnyújtásról beszélgettem a program projektfelelősével, Illés Viktóriával és szakmai vezetőjével, Barcza Ildikóval.

images

Több lett a dolgotok az elmúlt másfél évben? Vagy csak jobban szem elé került a tevékenységetek, több ember beszél róla?


B.I.

: Mindenképpen láthatóbb lett, és egyben más fókuszokat is kapott. Valójában nem lett több a munkánk, persze voltak krízishelyzetek, amikor ott voltunk, segítettünk. Inkább a társadalmi környezet alakult át, központi téma lett a migráció, közel került a téma az emberekhez, amiről mindenkinek van véleménye, általában markáns véleménye, amit ki is mond. De mi korábban is ugyanilyen intenzitással folytattuk a tevékenységünket. Nehezíti a munkánkat, hogy a menekültek szociális támogatási rendszere megszűnt.

A Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület 20 éve támogatja a hazánkba érkező külföldieket a beilleszkedésben Léteznek külföldieknek szóló szociális és kulturális programjaik, és az őket segítő szakembereket is célozzák képzéseikkel. Ebben az érzelmileg felfokozott közegben igyekeznek közelebb hozni egymáshoz a befogadó társadalmat és az ide érkező külföldieket.


Milyen programban vesz részt a már említett Mona Samur?

Illés ViktóriaIllés Viktória
I.V.: Most van egy munkaerő-piaci programunk, ami júliusban indult a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap támogatásával. Persze korábban is segítettük az ügyfeleinket a munkakeresésben, de most egy komplex, két éves program indult, ami a munkáltatókat is célozza. Ennek a programnak egy szelete az a gyakornoki képzés, amiben Mona is lehetőséget kapott, hogy ne betanított munkát végezzen, az eredeti végzettségének megfelelően tudjon később elhelyezkedni.

A gyakornoki program célja, hogy akiknek van már megszerzett szaktudása, használni is tudja. Olyan munkáltatókat keresünk, akik szívesen mentorálják az ügyfeleinket, segítik őket abban, hogy a hazai viszonyokat megismerjék az adott szakterületen. Három hónapos a program, megállapodást kötünk a gyakornoki hellyel. A gyakornok ez idő alatt magyarul tanul, próbál beletanulni a munkába, azért, hogy szaktudását az itteni elvárásokhoz csiszolja. A gyakornoki idő alatt havi 30.000 ft gyakornoki díjat kap.

Előfordult olyan is, hogy gyakornoki helyet kerestünk, de a cég egyből felvette az ügyfelünket teljes állásba. Most van IT-s szakemberünk, akinek épp keressük a gyakornoki helyét, de addig is egy étteremben mosogat.

Kik vehetnek részt ebben a programban?

Barcza IldikóBarcza Ildikó
B.I.: Léteznek munkavállalási szempontból sérülékenységi kategóriák, melyek ugyanazok, mint amiket a munkaügyi központok is meghatároztak: ötvenen felüli álláskereső, 25 év alatti fiatal, tartósan, legalább hat hónapja munkanélküli, kisgyerekes, stb.

Menekültként eleve nehezebb a munkaerőpiacra bekapcsolódni. Sokan sérülésekkel, feldolgozatlan traumákkal, támogató környezet, kezdetben magyar nyelvtudás nélkül kell, hogy éljenek.

Nekik nyújtunk mentorálást, jogi tanácsadást, komplex problémakezelést, mert sokszor más nehézségük is van amellett, hogy nem találnak munkát: például bizonytalan a lakhatásuk, néhányan családegyesítés előtt állnak. Ezekben is segítünk. A program keretében álláskereső klubot szervezünk, ahol tanácsokat adunk, segítjük őket önéletrajzot írni, álláshirdetésekre válaszolunk együtt, olyan is előfordul, hogy eljön egy-egy munkáltató és beszél arról, hogy náluk milyen elvárásoknak kell megfelelni. Sőt, van hogy egy már sikeresen állást talált külföldi mesél a tapasztalatairól. A Randstad fejvadász cég szakemberei nemrég jótékonysági napjukon hasznos tanácsokkal látták el álláskeresőinket.Az önkénteseink pedig magyar nyelvórákat tartanak.
Menedék

A munkáltatókat hogyan keresitek, egyáltalán mennyire nyitottak arra, hogy menekülteket foglalkoztassanak?


I.V.

: Ha ismeretlenül keressük meg őket, akkor nincs sok esélyünk. Pedig nagy a munkaerőhiány, nyilván kellene munkaerő és vannak munkák, amiket nyelvtudás nélkül is el tudnának végezni. Úgy kerülnek cégek a látókörünkbe, hogy valakitől halljuk, hogy egy-egy cégnél befogadóbb a szemlélet, érdemes megkeresni őket. Egyre több cég keres meg minket, és munkát ajánl ügyfeleinknek.

Sok kérdés merül fel a munkáltatók részéről, az aggodalmakra is tudnunk kell válaszolni: valóban marad-e a munkavállaló hosszútávon, be tud-e illeszkedni, hogyan kezeljék a feszültségeket a munkavállalók között. Segítünk abban is, hogy hogyan lehet támogatni a munkahelyi beilleszkedésben. Vannak jó példák: egy kistelepülés cégvezetője vállalta, hogy befogad egy külföldi családot, munkát kínált nekik. Bemutatta őket a polgármesternek, a boltokban, az önkormányzatnál. Természetesen nem volt zökkenőmentes ez a folyamat, de idővel megismerték őket a falubeliek és ma már segítőkészen viszonyulnak hozzájuk.

Múltkor egy nyílászárókkal foglalkozó építőipari cég vezetője keresett meg, hogy szívesen állna az ügy mellé, alkalmazna külföldieket és segítené a cégben a beillesztésüket. Arra is volt példa, hogy egy cég egy másiktól hallott rólunk és így érdeklődtek - kell a munkaerő, mi meg szívesen szélesítenénk a munkáltatói palettánkat, minél több lehetőséget szeretnénk tudni nyújtani a hozzánk fordulóknak.

Fontos az is, hogy értsük egymást: rengeteg félreértésre okot adó apróságon múlik a beilleszkedés sikere vagy kudarca. A kultúrák között esetlegesen felmerülő konfliktusokat átbeszéljük az ügyfelekkel és a munkáltatókkal is, hiszen az integráció sikere mindkét fél felelőssége.
Menedék

Tipikus probléma az időhöz való viszony, a késés. Pár hete többen elkéstek egy általunk szervezett programról és kiderült, hogy a meghívóban lévő tól-ig kötőjelet másként értelmezték. Szóval ilyen apróságból már egy rossz első tapasztalat születhet, főként ha épp egy állásinterjúról van szó. Ha a munkáltatóval tudunk ezekről a dolgokról előre beszélni, akkor nem mennek félre a dolgok egy-egy triviális apróságon.

Ugyanígy, a munkáltatók nincsenek tisztában annak jogszabályi feltételivel, hogy miként lehet alkalmazni külföldi állampolgárt. Menekültek esetében nincs különbség, ugyanúgy vállalhatnak munkát, mint a magyar állampolgárok. Harmadik országbeli külföldieknek már bonyolultabb a munkavállalása, de ebben is naprakészek vagyunk, és szívesen adunk tanácsot nem csak az ügyfeleknek, hanem a munkáltatóknak is.
Menedék

Hiány van nyitott szemléletű munkáltatókból?

Ami arra ösztönöz, hogy minél több munkáltatóval kapcsolatba kerüljünk az inkább az, hogy sokféle lehetőséget tudjunk kínálni. Az ide érkezők egy részének van felsőfokú képzettsége, mégis étteremben mosogatnak. Hiszen nincs nyelvtudásuk, honosított szakképesítésük. Nekik is nehéz megélni, hogy két diplomával mosogatnak. És egyelőre jórészt ilyen jellegű munkákat tudunk kínálni, de szeretnénk magasabb szintűt is, ebből is akarunk kínálatot.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk