Megjelent: 6 éve

Nem csak hétfőnként vannak zárva a boltok

Kisebb városokban már akkora a munkaerőhiány, hogy hétfőnként zárva van a COOP. Kiderült, hogy vannak városok, falvak, ahol több napon is zárva a bolt, vagy csak pár órára nyitnak ki naponta - írja a blokkk.com oldal.

images

Ahogyan arról mi is beszámoltunk több településen hétfőnként zárva marad a bolt. A blokkk.com szakportál munkatársai végignézték az összes COOP nyitvatartását és észrevették, hogy van olyan település is, ahol naponta másfél órán át van nyitva a helyi kisbolt - írják.

A kétezer főnél kisebb lélekszámú településeken 2017 derekán 12 ezer bolt volt, nagyrészt élelmiszerüzlet, ez a szám egy évtizeddel korábban még 15 ezer volt. 91 olyan kistelepülés van, ahol az egyetlen bolt zárt be az elmúlt években.

A 2017 és 2018 a korábbiaknál sokkal zaklatottabb időszak a boltos világban is, a minimálbérek emelése és a munkaerőhiány miatt.

A lap munkatársai szerint legalább 30-40 COOP üzlet van zárva bizonyos napokon: jellemző a 11-12 óra körüli redőnylehúzás hétköznap, majd ezt követően 14-15 óra tájban az újbóli nyitás. Hajdúnánáson például csak 14 és 16 óra között lehet bevásárolni. Véménden a bolt kinyit minden hétköznap hat órakor, de hétfőn 11 órakor, a többi napon 15 órakor bezár.

Somogyaracson csak reggel és délelőtt van nyitva a bolt, de hó elején (mikor még van az emberek fizetéséből) délutánonként is nyitva, kivéve kedden, mert keddenként mindig csak másfél órán át van nyitva az üzlet. Halastón a Körmendi Áfész kisboltja kizárólag a reggeli órákban tart nyitva, 6-tól 8,45-ig, vagy 9.45-ig. A drávatamási Coop Mini hétfőnként mindössze másfél órát tart nyitva, 6-tól 7 óra 30 percig. Csütörtökön ugyancsak.

Fotó: coop-halas.hu
blokkk.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk