kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Egy társadalmi innováció születése, amit Magyarország ad a világnak

A magánélet-barát munkahely a cég érdeke is, hiszen az elégedett munkavállaló érzi, hogy törődik vele a vállalat, az szívesen dolgozik, lojális, és profitot termel. A működő családbarát programok versenyelőnyt jelentenek a piacon, mondja el tapasztalatait első kézből Marton Éva, a GE Working Parents programjának alapítója és vezetője, aki a témáról bővebben is beszél a BaBér Panoráma tavaszi rendezvényén.

Napjainkban egyre többet hallani a „családbarát munkahely” fogalmáról, a munka-magánélet egyensúlyának fontosságáról. Ez a munkavállalóknak fontos igazán, vagy a munkáltatók is profitálhatnak ebből?

Egy több százezer főt foglalkoztató, amerikai multinacionális vállalatnál, Magyarországon indítottuk el 2012-ben a Working Parents Program (Dolgozó Szülők Programja) kezdeményezést. Vezetőink nagyon hamar felismerték, hogy egy profitorientált cégnek milyen előnyei származnak abból, ha családbarát - vagy a mai álláspontunk szerint magánélet-barát - munkahelyet, körülményeket teremtenek a dolgozóknak. Hatalmas versenyelőny a piacon, és vonzerő a munkát kereső fiatalok számára, ha egy cég nyitott gondolkodású, befogadó, a vezetőik bíznak az alkalmazottakban, megoldott az atipikus foglalkoztatás, baba barát irodával várják a kisgyermekes szülőket vagy éppen parkolóhelyet biztosítanak a kismamáknak. A boldog, elégedett munkavállaló, aki érzi, hogy törődik vele a vállalat, az szívesen dolgozik, lojális, és profitot termel. Nem kérdés ma már, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő cégek körében versenyelőnyben van- e egy családbarát munkahely...

Az Önök programja visszatérő kismamáknak, vagy épp családtervezés előtt álló nőknek szól?

Nem csak nőknek, sőt... Mind a program vezetői, és követői között 50-50 százalékban vannak nők és férfiak. Sőt, olyan lelkes önkéntesek is dolgoznak a programon, és eljönnek az eseményekre, akiknek nincs gyermekük. A programjaink nyitottak mindenki számára, hiszen a „magánélet-barát” munkahely törekvéseink mindenkinek szólnak, mindenkinek segítenek. Az atipikus foglalkoztatás (részmunkaidő, home office, 4 4 vagy 6 2 órás munkaidő), vagy az egészséges táplálkozás, pszichológiai tanácsadás - csak néhányat kiemelve programunk tartalmából - családi állapottól függetlenül mindenki számára érdekes téma. Lehet, hogy nevetni fognak, de épp a napokban említette valaki, hogy „kutyatulajdonos” network is működik az egyik amerikai irodánkban.... Ugyanúgy fontos például a rugalmas munkaidő a családosoknak, mint azoknak akik idős szülőt ápolnak otthon, vagy éppen akiknek a kutyát kell levinni sétálni....

Mit tud adni egy magyar, alulról jövő, önkéntes szerveződés a Világnak?

Fantasztikus élmény látni, hogy a vállalatunknál a családbarát munkahely megteremtése, a munka-magánélet egyensúlyának témája és a munkavállalók problémái pontosan ugyanolyanok Afrikától Ázsián át, Amerikától Európáig. Ez a Magyarországon indult társadalmi kezdeményezés korszakalkotó programmá nőtte ki magát, amit sorra vesznek át a külföldi vállalatok. Idén május 15-én a nemzetközi „Család Napján”egy egyedülálló dologra készülünk, és ezúton biztatunk minden magyarországi vállalatot, hogy csatlakozzon! (www.facebook.com/workingparentsday) Egyszerre, egy napon, a világ minden pontján, tartunk egy Working Parents Day-t, vagyis egy egész napos konferenciát a fenti témákról - nem csak szülőknek.

Az előadás ezeket a kérdéseket járja körül, a program alapítója és vezetője szemszögéből.

További részletek a HR Portal és Soft Consulting közös konferenciáján.

Bővebben a rendezvényről és jelentkezés.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk