kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A vezetők minden eddiginél pesszimistábbak

A vezérigazgatók minden eddiginél pesszimistábban látják a globális növekedési kilátásokat a PwC globális felmérése szerint, amelynek eredményeit a davosi Világgazdasági Fórumon mutatják be. A felmérés szerint világszerte a vezérigazgatók több mint kétharmada véli úgy, hogy a kormányok új jogszabályokat fognak bevezetni az internetes és a közösségimédia-tartalom szabályozása érdekében, és megtörik a technológiai vállalatok dominanciáját. A cégvezetők többsége (51 százaléka) arra is számít, hogy a kormányok egyre inkább kötelezik majd a magánszektort, hogy fizessen a magánszemélyeknek a tőlük gyűjtött adatokért.

A PwC közleményében ismerteti: 2019 szeptembere és októbere között 83 országban, 1581 vezérigazgatóval készítettek interjút. A vezérigazgatók 53 százaléka a gazdasági növekedés ütemének lassulására számít 2020-ban. Ez az arány 2019-ben még 29 százalék, 2018-ban pedig 5 százalék volt, az idei eredmény a legpesszimistább 2012 óta. A vezérigazgatók globális gazdasági növekedéssel kapcsolatos pesszimizmusa különösen nagy Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és a Közel-Keleten. A gazdasági növekedés ütemének fokozódását előrevetítő vezérigazgatók aránya 42 százalékról 22 százalékra csökkent.

A cégvezetők a saját cégük kilátásait illetően sem bizakodók, mindössze 27 százalékuk nyilatkozta azt, hogy "nagyon bizakodó" a következő 12 hónapra nézve, ami 2009 óta a legalacsonyabb szint, és az előző évi 35 százalékhoz képest is csökkenést mutat.

A nagyobb gazdaságok közül Kínában és Indiában a legbizakodóbbak a vezérigazgatók 45, illetve 40 százalékos arányban. Az Egyesült Államokban a cégvezetők 36 százaléka, Kanadában 27 százaléka, az Egyesült Királyságban 26 százaléka, Németországban 20 százaléka, Franciaországban 18 százaléka, Japánban pedig - ahol a vezérigazgatók a legkevésbé optimisták - a cégvezetők 11 százaléka bízik abban, hogy 2020-ban nőnek a bevételeik.

A PwC megjegyzi: a cégvezetők előrejelzéseinek 2008 óta végzett elemzése alapján nagyon szoros összefüggés van a vezérigazgatók 12 hónapos bevételnövekedésbe vetett bizalma és a világgazdaság által elért tényleges növekedés között. Ha ez továbbra is helytálló, a globális növekedés 2020-ban 2,4 százalékra lassulhat, ami számos becslésnél alacsonyabb, ideértve az IMF által októberben készített 3,4 százalékos növekedési előrejelzést.

A vezérigazgatók szerint szervezetük növekedési kilátásait leginkább a kereskedelmi konfliktusok, a túlszabályozottság, és a bizonytalan gazdasági növekedés fenyegeti.

A továbbképzés mint kihívás

„Míg a kulcskompetenciák hiánya továbbra is a növekedést leginkább fenyegető tényezők közé tartozik a vezérigazgatók számára, és egyetértés van abban, hogy az átképzés/továbbképzés a legjobb módja a szakképzettségi hiányosságok áthidalásának, a cégvezetők nem sokat haladtak előre a probléma megoldásában: mindössze 18%-uk nyilatkozott úgy, hogy jelentős előrehaladást ért el egy továbbképzési program létrehozása terén” - mondta Mekler Anita, a PwC Magyarország Adó- és jogi tanácsadási üzletágának cégtársa.

A PwC által készített kapcsolódó felmérésben a világszerte megkérdezett 22 000 munkavállaló 77%-a azt állítja, hogy nyitott készségek elsajátítására vagy átképzésre, de csak 33%-uk érzi úgy, hogy lehetőséget kapott arra, hogy rendes feladatai mellett digitális készségeit is fejlessze.

Az első számú döntéshozókat a kiberfenyegetések, az éghajlatváltozás és a környezeti károk is egyre inkább aggasztják, bár a szélsőséges időjárási események növekvő száma és a témával kapcsolatos vita intenzitása ellenére az egyéb fenyegetések mértéke továbbra is túlszárnyalja a klímaváltozást.

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk