Megjelent: 9 éve

Megváltozott munkaképességgel kapcsolatos szakértő - Kappel Katalin

Kappel Katalin vagyok, munka- és szervezetpszichológus. Pszichológus diplomámat 2010-ben az ELTE munka-, döntés- és szervezetpszichológia szakirányán szereztem. Ezt követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszékén munka- és szervezet szakpszichológus képzést végeztem el.

images

images

Éveken át támogattam a civil szektor munkáját megváltozott munkaképességű személyek nyílt munkaerő-piaci integrációját érintő kérdésekben. Emellett a versenyszférában is tapasztalatokkal gazdagodtam, változatos területeken, mely lehetővé tette számomra, hogy az integrációs ügyeket egy komplex nézőponttal közelítsem meg.

Egyetemi éveim alatt aktív szerepet vállaltam egy pszichológushallgatókból szerveződött önkéntes csoport munkájában, ahol speciális szükségletű diáktársaink segítő hálójának koordinációjáért és érzékenyítő célú programok megvalósításáért voltam felelős. A személyes segítségnyújtáson keresztül már ekkor kezdtek kirajzolódni számomra ennek a célcsoportnak az álláskeresés, majd elhelyezkedés terén megjelenő nehézségei.

2013 és 2014 folyamán, elsősorban egyesületi keretek között álláskereső-karrierépítő tréningeket tartottam megváltozott munkaképességű fiatalok és felnőttek részére, a Munka-KÉPESkönyv névvel fémjelzett projekt keretében. Mindezzel párhuzamosan a személyzeti kiválasztás területén dolgoztam, tanácsadói és nagyvállalati oldalon egyaránt, mely munka során Assessment Centerek, Development Centerek lebonyolításával foglalkoztam. Emellett orientációs tréningeket és más, képességfejlesztő tréningeket is tartottam.

2015-2016 folyamán, nagyvállalati környezetben megváltozott munkaképességű dolgozók HR támogatása és képviselete, valamint a rehabilitációs foglalkoztatási modell CSR szempontú népszerűsítése képezték fő feladatkörömet. 2017 óta szolgáltatói területen, kiválasztással és tanácsadással foglalkozom.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a nonprofit szektorban eltöltött idő alatt intenzív betekintést nyerhettem a munkavállalói oldal jellemző problématerületeibe, a vállalati környezetben szerzett munkatapasztalataim pedig ahhoz segítettek hozzá, hogy a munkáltató szemével is rálássak egy-egy, az integráció kapcsán felmerülő kérdésre. Szolgáltatóként kifejezetten a két oldal igényeinek az eredményes összehangolása a feladatom.

2019-ben saját blogot indítottam el (www.sokszinumunkahely.hu), mellyel célom, hogy szemléletformáló, ugyanakkor könnyed témájú tartalmak megosztásával bemutassam, hogyan teremthetünk befogadó és sokszínű munkakörnyezetet munkatársaink számára.

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Öngondoskodási szakértő - Cserép Zoltán

2010 óta dolgozik pénzügyi tanácsadóként, öngondoskodási szakértőként. Évekig Dr. Farkas András munkatársa volt, aki mellett alaposan megismerte... Teljes cikk

Dr. Tömösvári Andrea, ügyvéd, munkajogi szakértő

Dr. Tömösvári Andrea a Dr. Tömösvári Ügyvédi Iroda alapító ügyvédje. Átfogó tapasztalattal rendelkezik társasági jogi, munkajogi, adatvédelmi... Teljes cikk

Diákmunka szakértő - Tóth Rozália

Tóth Rozália, a Prohumán Diákmunka operatív igazgatója. 15 év szakmai tapasztalattal rendelkezik a humánerőforrás szolgáltatások területén, mely... Teljes cikk