Megjelent: 7 éve

Kirúgták, miután bejelentette terhességét

Egy szombathelyi nő azt állítja, azért rúgták ki a kávéházból, ahol dolgozott, mert bejelentette, hogy babát vár - írja a Vas megyei hírportál.

images

A nő pár költözött vissza Magyarországra, külföldön is a vendéglátásban dolgozott. Egy szombathelyi családi vállalkozásként működő kávézóban talált munkát, több jelentkező közül választották ki. A lapnak elárulta, hogy egyedül dolgozott a kávézóban: egyszerre felszolgált és kávét főzött. A munkaadói és a vendégek is elégedettek voltak vele - írják.

Év elején derült ki a terhesség, a nő azt kérte, hogy a harmadik hónap után keressenek mellé egy segítőt, egyedül nem bírta volna a műszakokat. Két nap múlva kirúgták, arra hivatkozva, hogy túl sok volt a mosatlan, és, hogy nem éri utol magát a feladataival. A munkáltató rögtön aláíratott vele egy felmondási papírt, mely szerint közös megállapodás történt.

A nő ügyvédhez fordult, de aztán elállt a pertől a magas költségek, és a stressz miatt. Most azért fordult a nyilvánossághoz, hogy ez más kismamával ne történhessen meg.

A lap által megkérdezett jogi szakértő szerint a kismamákat számos védettség illeti meg, ráadásul a gyes, gyed lejártát követően tovább kell foglalkoztatni őket, ha kérik, akár részmunkaidőben is.

Fotó: Pixabay
vaol.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk