Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Egyre több a spanyol munkanélküli

Spanyolországban 2,6 százalékkal, több mint 83 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma januárban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium.

A munkaügyi központok nyilvántartása alapján készült jelentés rámutatott: ebben a hónapban minden évben nő a munkanélküliek száma, mivel ilyenkor járnak le a karácsonyi ünnepi szezonra kötött határozott idejű munkaszerződések, főként a kereskedelemben és az idegenforgalomban.

Idén azonban az elmúlt öt év legrosszabb januári eredményét mérték az egy hónappal korábbi, decemberi adatokhoz viszonyítva. A szaktárca beszámolt arról is, hogy a regisztrált munkanélküliek száma összességében 3,28 millió volt az év első hónapjában, 5,5 százalékkal, mintegy 191 ezerrel kevesebb, mint 2017 januárjában.

A spanyol statisztikai hivatal (INE) múlt héten közölte, hogy a munkanélküliségi ráta 14,45 százalékra csökkent, tovább közelítve a gazdasági válság előtti szinthez. A krízis óta Görögország után továbbra is Spanyolországban a legmagasabb a munkanélküliség az Európai Unióban még úgy is, hogy az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent a mértéke.
A gazdasági válság kezdetén, 2008-ban a spanyol munkanélküliség 13,9 százalékon állt. A mélypontot 2012-ben érte el, amikor 5,9 millióan voltak munka nélkül, és a munkanélküliségi ráta 26,2 százalékos volt. A szocialista spanyol kormány erre az évre 14 százalékos munkanélküliségi rátával tervez.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk