kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Reagált a Suzuki arra, hogy az MSZP alelnöke odaláncolta magát a gyár kerítéséhez

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke feleslegesen láncolta magát az esztergomi Suzuki-gyár kerítéséhez, a gyár a politikust többször vízzel kínálta és itatta - írja a cég sajtóközleményében. Szerintük a képviselő téves információk birtokában kezdett figyelemfelkeltő akciót.

A „Munkát, kenyeret!” feliratú vörös pólót viselő politikus kedd reggel láncolta magát az esztergomi gyár kerítéséhez, hogy ezzel hívja fel a figyelmet arra, hogy a Suzuki-gyárban nem tartották be a hőségriadóra érvényes szabályokat - írta a 24.hu.

A Suzuki közleménye szerint a munkavédelmi követelmények teljesülése tárgyában a keddi napon tartott ellenőrzés során a Komárom-Esztergom-Megyei Kormányhivatal tatabányai Járási Hivatal Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Munkaügyi és Munkavédelmi osztálya ugyanis semmilyen szabálytalanságot nem talált.

A Magyar Suzuki Zrt. a törvényi előírásokon túlmenően olyan intézkedéseket hozott, amelyek könnyítik és segítik a dolgozók munkavégzését. Az esztergomi Suzuki-gyár évek óta meghatározott intézkedési rend és szigorú szabályrendszer szerint tesz eleget annak, hogy hőségriadó esetén is biztosítsa az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés körülményeit. Az irányadó 3/2002 (II.8) SzCsM-EüM rendelet pontosan szabályozza, hogy az effektív hőmérsékletet (EH) hogyan kell megállapítani. Ennek megfelelően a vállalat a gyár minden üzemében több mérési ponton, különböző időszakokban mért hőmérséklet légsebességgel korrigált számítása adja meg az effektív hőmérsékletet, amelyet speciális mérőműszerekkel mérnek. A mérések eredménye alapján a Magyar Suzuki Zrt. hőségszünetet rendelt el 2019. június 14-én és 15-én. Az üzemek területén egész évben korlátlanul elérhető hűtött víz és szódavíz, illetve a vállalat a hőségre való tekintettel a hazaszállításkor is biztosított vizet a dolgozóinak. A dolgozói megelégedettségét szem előtt tartva a hőséggel terhelt időszakban ezt indokoltnak tartotta.

A vállalat a jövőben is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy megteremtse a
munkavállalók számára a lehető legoptimálisabb munkakörülményeket. Komolyan veszi a munkavállalóit és ezt elvárja másoktól is, ezért tisztelettel arra kéri a köz- és gazdasági élet szereplőit, hogy felelőtlen vádaskodások helyett körültekintően tájékozódjanak állításaik valóságtartalmával kapcsolatban.

Ugyanakkor a Suzuki ezúton is megerősíti, hogy a szándékos rosszhírnévkeltés esetén megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk