Megjelent: 5 éve

Nem lesz forrás nyelvi képzésre?

A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (Nyesze) szerint azzal, hogy a kormány megvonta a munkáltatóktól azt a lehetőséget, hogy a szakképzési hozzájárulás egy részét nyelvi képzésekre fordítsák, tovább rontották a magyar munkavállalók versenyképességét a régiós versenytársakhoz képest.

Ez az intézkedés éppen annak a társadalmi rétegnek nem biztosítja a fejlődési lehetőséget, amelynek 75 százaléka saját bevallása szerint nem beszél egyetlen idegen nyelvet sem. Mint írták, az egyik vezető állásportál felmérése alapján 2010-ben a hazai munkaadók 61 százaléka várt el legalább tárgyalóképes angol nyelvtudást az új belépőktől. Mindeközben az EU statisztikák szerint a 25-64 éves magyar lakosság alig 15 százaléka állította, hogy beszél angolul - áll a Nyesze közleményében.


Hangsúlyozták, hogy a törvénymódosítás valószínűleg az adóbevételek növelését célozta, de szerintük tévedés, hogy ez a lépés a költségvetésre csak pozitívan hathat. Kimutatható ugyanis, hogy a nyelvtudás a külkereskedelem egyik alapvető mozgató rugója. Egyetemi kutatások szerint régiónkban az angol nyelv ismerete átlagosan 74 százalékkal növeli az egyes országok külkereskedelmi forgalmát. A parlament hétfői ülésén fogadta el az új, szakképzési hozzájárulásról szóló törvényt.


2011. november 24.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek