kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A lakástakarék a legjobb befektetés 2018-ban

A lakástakarék több, mint egy megtakarítási forma. A lakástakarék elsősorban államilag támogatott, kis kockázatú befektetés, amely jelenleg az egyik legjobb a hazai piacon. Ha hozzávesszük, hogy kombinálható a gyerekek után járó állami támogatásokkal, akkor könnyű belátni, hogy a lakástakaréknál jobbat nem találni.

lakástakarék
Miért ekkora a hozam a lakástakarékon?

A (jelenleg) garantált, 10% feletti hozam, az állami támogatással együtt akár 1,2-1,3 millió forintot is eredményezhet a futamidő végén. Az állam 30%-kal - de legfeljebb évi 72 ezer forinttal - egészíti ki a befektetett összeget, tehát évente 240 ezer forint a befizethető maximum összeg. Az elköltés módja is erősen szabályozott.

Ebből már sejthető, miért támogatja az állam a lakástakarékot: olyan középtávú befektetést jelent, amely a lakhatást segíti elő, ezáltal mindenki jól jár. Az emberek az alacsony kockázatú befektetési piacon kiemelkedő hozammal, a bankok a lekötésekkel, az állam pedig azzal, hogy megkönnyíti az emberek lakáshoz, házhoz jutását.

A lakastakarekpenztarak.hu oldalon található kalkulátor segítségével bármikor leellenőrizhető, hogy a négy pénzintézetnél mekkora befizetéssel mennyi lakáscélra használható összeg jön össze. Ráadásul a lakastakarekpenztarak.hu abban is segít, hogy mindenki kiválaszthassa a számára legmegfelelőbb konstrukciót!

Vegyünk egy 46 hónapos futamidőt. Ekkor 920 000 forintot fizetünk be a lakástakarékba, amihez 276 000 forint állami támogatás jár, továbbá a betéti kamat. A 46 hónapos futamidő lejártával összesen 1,2 millió forintunk gyűlik össze a számlán. Ez kb. 11%-os éves gyarapodást jelent!
Ráadásul a hozam garantált, nincs olyan kockázat, mint a tőzsdén vagy startupok támogatása esetén, és ha valaki kiegészítheti a gyerekek után járó támogatással, akkor kaszálhat igazán nagyot.

Több mindenre lehet fordítani a lakástakarékot, mint elsőre látszik

Első pillantásra úgy tűnik, hogy nagyon is korlátozott azon lehetőségek köre, amelyekre igénybe lehet venni a lakástakarék-pénztárban felgyűlt, állami támogatással növelt befektetést:

• új vagy használt lakás vásárlása (kivéve a nyaralót),
• lakás vagy ház építése, bővítése,
• lakás vagy ház korszerűsítése, felújítása, helyreállítása,
• meglévő lakáshitel visszafizetése,
• az ingatlanhoz kapcsolódó infrastruktúra és közművek fejlesztése vagy kialakítása,
• öregek otthonában lakáshasználati jog megvásárlása.

A megkötések itt nem érnek véget, számlával is igazolni kell a cél megvalósulását - azaz el lehet felejteni az „okosba' számla nélkül” megoldásokat. Számlát csak két esetben nem kell felmutatni: lakásvásárlásnál és lakáshitel előtörlesztésnél.

Végül az ingatlanok típusa is kötött: csak lakást, családi házat, vagy tanyát lehet belőle (a segítségével) vásárolni vagy felújítani, a nyaraló, üzemcsarnok és vadászkastély kizárva.

Viszont a lakáscélú felhasználás messze többet takar, mint ami elsőre nyilvánvaló lenne. Egyetlen aranyszabály van: ne legyen elmozdítható az ingatlanból a beszerzés tárgya. Padló, sarokkád, vagy konyhabútor lehet, ülőgarnitúra vagy állólámpa nem.

Ha valaki medencét szeretne kialakítani a kertjében (a nyarak egyre hosszabbak és forróbbak), vagy szaunát a kisszobában, esetleg végre belevágna a régóta halogatott nyílászárócserébe, akkor a lakástakarék tökéletes megoldást kínál.

Aki még nem tette, fontolja meg alaposan, hogy már holnap szerződést köt valamelyik pénzintézménnyel, hiszen a lakástakarék pénztárban elhelyezett összeg a futamidő végén, megfelelő konstrukciónál bár nem teszi lehetővé, hogy házat vegyünk belőle, de jelentősen megkönnyíti a felújítást, a lakáshitel törlesztését vagy éppen egy új konyhabútor beszerzését.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk