kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Sok pénzt kap a felsőoktatás kutatásra és a gazdaság támogatására

Az egyetemek feladata a kutatás, innováció mellett a tudásszolgáltatás Palkovics László a felsőoktatási fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón - mondta Palkovics László a felsőoktatási fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón. Ehhez a "társadalmi felelősségvállaláshoz" kapcsolódnak azok a pályázatok, amelyek mintegy 36 milliárd forint keretösszegű támogatást adnak a felsőoktatásnak - írta az MTI.

Schanda Tamás János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára kifejtette: az egyik pályázat célja az intézmények kutatási kapacitásainak, szolgáltatásainak bővítése. Erre 20 milliárd forintot különítettek el, és mintegy 17 milliárdot ítéltek oda 16 egyetem számára.

Palkovics László elmondta, hogy minden régióban meghatározták az egyetemek, milyen potenciállal rendelkeznek. Ennek a pályázatnak a fontos eleme, hogy olyan kutatási portfóliók szülessenek, amelyek illeszkednek az adott térség igényeihez. Erre jó példa a Széchenyi István Egyetem, amely 1,2 milliárd forint támogatást kapott - közölte az oktatási államtitkár.

Hozzáfűzte: erre a pályázatra csak a központi, tehát a budapesti régión kívüli egyetemek nyújthattak be projekttervet.

Schanda Tamás János elmondta, hogy a másik pályázattal a kutatások nemzetközi beágyazódását segítik, a kutatási infrastruktúra javításával, a gazdasági szektorral való szorosabb együttműködés támogatásával. Itt 16 milliárd forint volt a keretösszeg, február 27-én jár le az első beadási határidő. Erre csak konzorcium formájában pályázhattak az egyetemek.

Mindkét pályázat vissza nem térítendő támogatású, és száz százalékban finanszírozza a nyertes projekteket, önerő egyikhez sem kell. Továbbá 50 vagy 100 százalékos előleget is biztosítanak a megvalósításhoz, ha igényli az érintett egyetem - tette hozzá Schanda Tamás János.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk